Belföld

Meghalt Rózsa Milán

Rózsa Milán (rózsa milán)
Rózsa Milán (rózsa milán)

Barátai a Facebookon közölték, hogy csütörtökön este elhunyt Rózsa Milán aktivista.

2012-ben a Magyar LMBT Szövetség aktivistájaként felszólalt a Milla március 15-i tömegtüntetésén, 2013-ban az alkotmánymódosítás ellen tiltakozva részt vett a Fidesz székházának elfoglalásán. Az idei év elején az Együtt-PM aktivistájaként részt vett a paksi bővítés elleni tiltakozó akcióban, melyen társaival felmásztak a Sándor-palota erkélyére és molinókat helyeztek ki.

Nem sokkal később beszökött az orosz nagykövetség területére, hogy annak bejárata előtt az orosz LMBTQ-közösség elnyomása ellen tiltakozzon. Részt vett az október végi internetadó-ellenes tüntetésen, a Fidesz székházánál őrizetbe vették, két napig fogva tartották azzal a váddal, hogy részt vett a székház megdobálásában.

Fotó: Hír24/Berecz Valter

„Milán egy igaz szívű ember volt, aki mindent megtett azokért az ügyekért, amikben hitt. Félelmet nem ismerő igazságérzete mindennél előrébb való volt. Személyében a magyarországi aktivizmus egyik legértértékesebb embere, és sokunk számára egyik legjobb barátunk távozott” – áll a Facebookon megjelent közleményben. Rózsa Milán vélhetően saját döntéséből vetett véget életének, hosszabb ideje depresszióval küzdött – írták.

Apránként bontaná a homofóbia bástyáit

Pozsonyban 1500 ember előtt kiáltotta a levegőbe, hogy magyar és meleg. Szeretne leülni a parlamenti pártok képviselőivel, de tudja, hogy ez nem fog sikerülni. Ő is készül a 2012-es budapesti EuroGamesre, a meleg világjátékokra. A hazai LMBT szervezetek egyik legaktívabb tagja. Az akkor még 23 éves Rózsa Milánnal 2011 végén készítettünk egy interjút. Itt olvashatja el.

Rózsa Millánnal utoljára az internetadó elleni tüntetésen beszélgettünk:

PM: Sosem felejtünk el Milán!

A Párbeszéd Magyarországért Párt közleményben búcsúzott Rózsa Milántól: „Kevés olyan tiszta lelkű emberrel lehetett találkozni, mint Rózsa Milán. Kevés olyan ember van, akire úgy fel lehetett nézni, mint Milánra. Tudatosan járt a világban. Végiggondolta melyek azok az értékek, amelyek képviseletet és védelmet érdemelnek, és fáradtságot nem ismerve, saját személyében képviselte és védte is ezeket”…

…„Amíg a PM-ben együtt dolgozhattunk vele, mindig inspiráció volt mindannyiunk számára. Áldozatkészsége mellett, ugyanis mindig jó kedélyű volt, mosolygós arca mindenkiben azonnal bizalmat ébresztett. Most úgy látszik ez a jó kedély végzetesen megszakadt, és ezért a PM, a teljes aktivista társadalom, sőt – bizton mondhatjuk az egész világ – egy rendkívül értékes és inspiráló emberrel lett szegényebb.” – írják.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik