Belföld

A tiltás ellenére Budapesten van a fajvédő konferencia szervezője

Nem tetszik Richard Spencernek, hogy „ázsiai fantáziákban” hisz a Jobbik. Neki a Római Birodalom felélesztése tetszene.

Annak ellenére, hogy beutazási tilalmat rendeltek el a hétvégi szélsőséges konferencia résztvevői ellen, Budapestre érkezett Richard Spencer, a rasszista, fajvédő nézeteket hirdető amerikai National Policy Institute vezetője. A Népszabadság pénteki számában közölt vele interjút.

Spencer elmondta, hogy a tiltás miatt magáneseményként szervezik meg szombaton a konferenciát, nem árulta el, hogy hol gyűlnek össze, noha korábban nyilvánosnak szánták a rendezvényt. Azt mondta, azért választották Budapestet, mert „nyugat és kelet határán fekszik”, de itteni kapcsolataik is vannak.

Richard Spencer azt mondta, hogy a Jobbikkal összerúgták a port, a tiltakozás hatására a párt elhatárolódott tőlük. A Jobbikról azt is mondta, hogy nem bírja bennük, hogy „ázsiai fantáziákban” hisznek, törökökkel és közel-keletiekkel boltolnak.

Nézeteiről elmondta, hogy hisz az európai egységben, álma a Római Birodalom egyfajta felélesztése. Szerinte a bevándorlókkal ki kellene egyezni, lehetőleg békésen, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek, a cigányokat viszont Európa részének gondolja, mivel kétezer éve itt bolyonganak. A zsidókkal kapcsolatban Spencer sajnálatosnak tartja, hogy „összefonódott történetük a marxizmussal és a baloldallal”, de ha nem lennének itt, a problémák ugyanúgy megmaradnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik