Belföld

Rászállt a nyugdíjasokra a politika

Világnapjukon fontosak lettek az idősek a Fidesz, az MSZP, a DK elnökének.

A kormányfő a legfontosabb teendők közé sorolta a nyugdíjak értékének megőrzését, és biztosra vette, hogy ez a következő években is lehetséges lesz. Az Idősügyi Tanács alakuló ülésén – annak elnökeként – azt mondta, “Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy egy európai gazdasági válság idején is meg tudja őrizni a nyugdíjak értékét”. Orbán Viktor az elmúlt másfél-két év kormányzati intézkedései közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciótervet, amely részeként járulékkedvezményt kap az 55 év feletti munkavállalót alkalmazó foglalkoztató. Az előző évi adatok szerint 370 ezer 55 évnél idősebbet segített álláshoz ez a kedvezmény.

A kormányfő nagy veszélynek nevezte az idősek és a fiatalok szembefordítását. A cél egy egészséges társadalom, amelyben a generációk nem szemben állnak egymással, hanem sokkal inkább egymás vállán állnak, egy közösséget alkotnak. Orbán idézte azt az alkotmányos passzust, amely szerint a nagykorú gyermekeknek gondoskodniuk kell rászoruló szüleikről. Ez az “erkölcsi parancs” még nincs végigvezetve a jogrendszerben, de érdemes lenne róla tárgyalni a jövőben – tette hozzá. A miniszterelnök többször hivatkozott brit kollégája, David Cameron idősekkel kapcsolatos nyilatkozataira. Idézte azt a gondolatát, amely szerint fontos a nyugdíjak biztonsága, de a méltóság is, hogy ehhez az időseknek ne kelljen bizonygatniuk szegénységüket. Ekkor adta magát a párhuzam a rezsicsökkentéssel, amely “a szegénység bizonygatása nélkül is lehetővé teszi”, hogy több pénz maradjon az embereknél.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikai korrektség egy béklyó

Orbán átvette azt a Cameron-nyilatkozatot is, amely szerint szakítani kell azzal, hogy az idősek csak költséget jelentenek, múltba révedőek, kizárólag passzív fogadói a kormányzati szolgáltatásnak. “Nekünk is meg kell próbálnunk úgy tekinteni az idősekre, mint társadalmi erőforrásra, és nem úgy, mint teherre” – tette hozzá Orbán Viktor. Az európai demográfiai válságról – a kormányfő szerint – az “európai politikai gondolkodást béklyóba szorító politikai korrektség” miatt nem lehet “kellő kendőzetlenséggel” beszélni. Mint mondta: az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, nem méltó arra, hogy létezzen, márpedig Európának ez jelenleg nem megy.

Ugyanakkor többségben vannak az erre adott rossz válaszok,  amilyen a bevándorlás politikája. Azt a kormányfő rossz dolognak tartja, szerinte erkölcsileg a családpolitika alkalmazása, a rejtett munkaerő feltárása a helyes. Az európai cigányság képzésével, bevonásukkal a munkaerőpiacra kellene foglalkozni. A hazájukat érthető okokból, gazdasági nehézségek miatt elhagyóknak programokat kellene indítani, hogy olyan életet tudjanak maguknak teremteni, hogy ne az elmenekülés legyen az első gondolatuk. „Nemcsak bajaink vannak Európában, hanem a gondolkodásunk is olyan mértékig meg van béklyózva, bizonyos dolgok olyan mértékben tabunak számítanak (…), olyan irtózást váltanak ki, ami megakadályoz bennünket (…) a helyes kérdés megfogalmazásában is” – tette hozzá.

Kegyelmi pillanat vagy fekete nap?

Szerinte kegyelmi pillanatban ült össze az Idősügyi Tanács – a kabinet tanácsadó testülete –, mert a jövő vasárnapi önkormányzati választás után három és fél évig nem lesz általános választás. Így “lesz három és fél év nyugodt időnk, amikor lehet dolgozni, amikor nem kell rövid távú politikai szempontokat belekombinálni abba, hogy mit mondunk, mit javaslunk, mit vitatunk meg, mire jutunk, milyen döntések születnek, hanem csak és kizárólag az ügyekre lehet összpontosítani” – fogalmazott.

A szocialisták éppen attól tartanak, hogy az önkormányzati választás után jön a feketeleves a nyugdíjasoknak. A választások utánra időzített 1700 milliárd forintos Orbán-csomag a kiszivárgott hírek szerint „a nyugdíjak csökkentését vagy megadóztatását és a fizetős egészségügy bevezetését is tartalmazhatja”. Az MSZP szerint a hatalom már ma is több mint négymillió, köztük idős, beteg, rokkant embert hagy az út szélén. A szocialisták szerint a gondoskodás az idősekről „ma mintha kormányzati kegylenne.

Mintha még a törvény szerint járó nyugdíjemelést is meg kellene köszönni a kormánynak”, pedig a nyugdíjasok hosszú évtizedek munkájával gyarapították az országot. Az a társadalom, amely nem becsüli az időseket, saját jövőjének méltóságát tapossa – írták. Az MSZP szerint a kormány az elmúlt négy évben azt bizonyította be, hogy nem tiszteli a nyugdíjasokat. Szétverte a rokkantnyugdíjrendszert, tömegével küldte megalázó felülvizsgálatra a megváltozott munkaképességű embereket. Százezrektől vette el a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. Egyszerű ellátássá alakított egyes nyugdíjakat, hogy bármikor csökkenthesse, elvonhassa őket.

Tóbiás József pártelnök emlékeztetett rá, hogy jövő évtől bevezetik a szociálisnak hazudott önkiszolgáló temetést, ami azt jelenti, hogy a kispénzű embereknek saját maguk kell majd, hogy eltemessék hozzátartozójukat. Aztán az MSZP-elnök is kampányolt egyet, mondván, október 12-én sok minden eldől. Mint írta, a baloldali demokraták célja, hogy minél több településen győzzenek. Minél erősebbek lesznek a falvakban, a kerületekben és a városokban, annál erősebben tudnak küzdeni az idősek megalázása ellen. Ezért azt kérte, idős és nem idős honfitársaitól, hogy legyenek szövetségesei e küzdelemben. „Védjük meg együtt közös, méltóságteljes jövőnket!”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány is idézett

“Az idősek zöme tudja, milyen fiatalnak és tudatlannak lenni. De nincs olyan fiatal, aki tudná, milyen öregnek és bölcsnek lenni.” – mondta Sir Harold Macmillan. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ez így igaz, nem véletlenül alakult ki minden kultúrában az idősebbek tisztelete. „Fölhalmozódott tudásuk, tapasztalatuk és bölcsességük minden civilizált társadalomban nélkülözhetetlen”. Ehhez járul a hála: világra jöttünkért, fölnevelésünkért, a bennünket körülvevő világ megteremtéséért. Gyurcsány Ferenc úgy látja, Magyarországon az idősebbek „mostanában keveset tapasztalhatnak ebből a tiszteletből és hálából – mint saját legszűkebb körein kívül mindenkivel, velük is méltatlanul bánik a mai hatalom. Munkát nehezen találnak, de nyugdíjba sem engedik őket, másokat akaratuk ellenére kényszerítenek nyugdíjba, sokukat megfosztják megérdemelt járandóságától. Aztán jön egy újabb idézet, ezúttal Sütő Andrástól. “Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” Gyurcsány Ferenc szerint ezt a ma hatalmon lévők a legkevésbé szeretik tudomásul venni. A DK-elnök azt ígérte az Idősek Világnapján, hogy egy majdani demokratikus kormány vagy önkormányzat, ha anyagi lehetősek híján csodát nem is tehet, az idősek szerzett jogait tiszteletben tartja, az őket ért méltánytalanságokat orvosolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik