Belföld

Négy általános iskola tornaterme újul meg

tornaterem (tornaterem, )
tornaterem (tornaterem, )

Ezek a helyszínek nemcsak az élsportot és az utánpótlást szolgálják, hanem a mindennapi testnevelés órákon keresztül valamennyi fiatal, és a Nyitott Tornatermi akció keretében több ezer fehérvári egészségét.

A látványcsapat sportágakat támogató társasági adó lehetőséget kihasználva a Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány sikeresen pályázott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél, így ennek köszönhetően megújul a város négy alapfokú intézményének tornaterme. Mintegy 80 millió forintot fordíthat a Németh László Általános Iskola, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Tolnai Úti Általános Iskola és a Tóvárosi Általános Iskola tornatermeinek felújítására.

Cser-Palkovics András polgármester a Német László Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta: Kiemelt és fontos beruházás kezdődhet meg tavasszal a város négy általános iskolájában. Próbálunk figyelni arra, hogy a diáksport, az utánpótlás, a szabadidő- és a versenysport egyaránt fejlődni tudjon, és a létesítményhálózat is megfelelő legyen. Vasárnap avathattuk a megújult Vodafone Sportcentrumot, tegnap bejártuk a Bregyót, ahol már készül az atlétikai központ, most pedig négy alapfokú oktatási intézmény tornaterem újulhat meg mintegy 80 millió forint összértékben. Köszönet illeti a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét azért, hogy a pályázattal lehetőséget teremtett arra, hogy ne csupán a kiemelt nagy létesítményekkel foglalkozzunk, hanem próbáljuk ennek a háttérrendszerét is megteremteni. Legyenek olyan pályák, ahol a gyerekek megtanulhatják e szép játék alapjait, és az utánpótlás is használni tudja. A városnak 24-25 millió forintot kell biztosítania, mint önerőt, a többi a társasági adókedvezmény rendszeréből befolyó adóforintokból valósulhat meg.

Fotó: ÖKK Fehérvár

Székesfehérvár polgármestere hozzátette, segítségül hívják a fehérvári vállalkozásokat, gazdasági szereplőket. Ahol van lehetőség társasági adóból a felajánlásra, tegyék meg e szép és nemes cél érdekében, hogy sok száz fiatal sportolási körülményei javuljanak.

Ezek a tornatermek nemcsak az élsportot és az utánpótlást szolgálják, hanem a mindennapi testnevelés órákon keresztül valamennyi fiatal, és a Nyitott Tornatermi akció keretében pedig több ezer fehérvári egészségét – hangsúlyozta Cser-Palkovics András.

Az utánpótlás fő bázisai

Az utánpótlás nevelés a Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány és az Alba Regia SC szimbiózisban dolgozó együttműködése, amelynek eredménye a kosárlabda akadémia. Az utánpótlás-képzésbe négy csapat (U14, U16, U18, U23) tartozik. Matus Gábor, az Alba Regia SC sportigazgatója köszönetet mondott a városnak a pályázathoz nyújtott önrész biztosításáért. „Mi hosszú-hosszú évek óta használjuk ezeket a tornatermeket, utánpótlásunk egyik bázisát adják. Mindenképpen jó érzés az, hogy a gyermekeink megújult tornatermekben egészséges, biztonságos, jó körülmények között sportolhatnak.” – tette hozzá Matus Gábor.

Tavasszal indulnak a munkálatok

A sikeres pályázatnak köszönhetően négy általános iskola tornaterme újulhat meg. Valamennyi intézményben parkettára cserélik a padlóburkolatot, három intézményben új kosárpalánkot szerelnek fel, emellett a Tóvárosi új eredményjelzőt is kap. A befejezési határidő június 30-a.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik