Belföld

Átszabják a kampányfinanszírozást

voksolás (szavazás, urna, )
voksolás (szavazás, urna, )

Az egyéni képviselőjelöltek pártjuk rendelkezésére bocsáthatják az őket megillető egymillió forintos kampánytámogatást - döntött az Országgyűlés hétfőn.

A parlament erről a jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomag módosító javaslatainak szavazásakor határozott. A zárószavazás jövő héten lesz.

A visszalépők után nem jár pénz

Az egyéni jelöltnek járó, de nyilatkozata alapján a pártjának folyósított költségvetési támogatást a párt köteles elkülönítetten nyilvántartani, és ugyanazon törvényi előírások betartásával felhasználni, mint az egyéni választókerületi jelöltek.

Változás az is, hogy a pártok csak a szavazáson ténylegesen részt vevő jelöltjeik után jogosultak támogatásra, a visszalépő vagy más okból kieső jelöltek után kapott összeget vissza kell fizetniük a kincstárnak. A pártnak a teljes kampánytámogatást vissza kell fizetnie, ha listáját visszavonta, illetve ha a választási bizottság törölte a jelölőszervezetek közül.

Büntetőkamatot kell fizetni

Az előterjesztő költségvetési bizottság indoklása szerint a módosítással megelőzhető, hogy egyes pártok rosszhiszeműen, olyan jelöltek után juthassanak költségvetési forrásokhoz, akik valójában nem méretik meg magukat a választáson, illetve hogy olyan pártok vegyenek fel pénzt, amelyek végül nem is szerepelnek a szavazólapon. Ezekben az esetekben a kampánytámogatást a folyósításakor érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt mértékben kell visszafizetni.

Az új, júniusban elfogadott kampányfinanszírozási szabályok alapján az állam a jövő évi választások előtt az egyéni képviselőjelölteket és a listát állító pártokat is támogatja majd: az előbbieket egymillió forinttal, a pártokat pedig – ha minden egyéni körzetben állítanak jelöltet – ezen felül maximum 600 millióval.

A jelölteknek az államkincstár egy kártyát ad kampányköltségeik fedezetére, amelyről készpénzt nem vehetnek fel, és csak számla ellenében juthatnak hozzá pénzhez. A kiadásokkal az eredmény jogerőre emelkedése után 15 napon belül el kell számolniuk, ezt a kincstár ellenőrzi. Aki nem vagy nem megfelelően nem számol el, az a felvett támogatás legfeljebb kétszeresét köteles visszafizetni.

Annak a jelöltnek, aki nem kapta meg a szavazatok legalább 2 százalékát, vissza kell fizetnie a felvett állami támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik