Belföld

Ingyen fűtőanyag készül szemétből

biokrikett (biokrikett)
biokrikett (biokrikett)

Idén nyáron is folytatódott Toldon a biobrikett program, amelyben mélyszegénységben élő családok készítik el közösségi szinten magunknak a télire valót. Egy nap alatt egy családnak akár 20 napra elegendő tüzelőanyagot is legyárthat 4-5 felnőtt, mindezt minimális költségráfordítással.

A módszer alkalmazásához a kezdőköltség pár tízezer forint, ha magánszemély indítja, közösségi léptéknél valamivel több. A biobrikett előállításához kell egy kézi-prés, szükség van emellett egy szárító helyiségre is. Az összetevők még: mezőgazdasági hulladék (Told esetében napraforgóhéj), fűrészpor, hulladék papír és víz.

Ebből lesz egy pépes valami, amit aztán összepréselnek, majd felakasztanak szárítani, és már kész is. Így egy nap alatt egy család 20 napi tüzelőanyagátelő tudja előállítani a toldi brigád. A préselést nyáron kell végezni, máskor nem is nagyon lehet. Egy téli napra átlagosan 40-60 brikettre van szükség. A brikettnek egyébként egy hátránya van a tűzifával szemben: több hamuval jár.

Fotó: MTI/Balázs Attila

A programot az Igazgyöngy Alapítvány indította el kísérleti céllal, és bevált. A tavalyi volt az első próbálkozás, és akkor, még minimális tapasztalattal összesen 30 ezer brikettet tudott előállítani 20 ember, úgy, hogy a munkát későn kezdték el, július közepe-vége felé indult csak el a projekt – – tudtuk meg Feldmár Nóra projektvezetőtől.

E technológiát egy amerikai szervezet, a Legacy Foundation, fejlesztette ki, és több mint 45 fejlődő ország közösségeiben segített megalapozni a biobrikett gyártást. Nálunk Toldon vágtak bele. Először helyi felnőttek és gyerekek segítségével próbálták ki a prést, majd kerestek megfelelő helyszínt a gyártáshoz, és beszereztek régi kádakat, tartályokat az áztatáshoz.

Ezt követően megszerezték az alapanyagot: Egy közeli nagy gazdaság növényi hulladékait, elsősorban napraforgóhéjat szállítottak a termelés helyszínére. Az elkészült brikettekhez egy szárítót építettek, aztán megkezdték a kemény, de kifizetődő, és nem mellesleg környezetbarát munkát.

A programról bővebben itt olvashat, fotókat is erre talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik