Belföld

Alacsony ponthatárok Vásárhelyen – szakképzésre nehezebb volt bejutni

Egyetlen vásárhelyi felsőoktatási intézmény alapképzésén sem emelkedtek a ponthatárok a tavalyi évhez képest. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kihelyezett karán induló szakokon mindenhol elegendő volt a minimum pont, az SZTE Mezőgazdasági Karán pedig bár volt magasabb pontszámot igénylő szak, szakképzésre így is nehezebb volt bejutni, mint egyetemi képzésre.

A Hódmezővásárhelyen induló hat egyetemi alapképzés közül ötre a minimális 240-es pontszámmal is be lehetett jutni. Csak a szegedi egyetem államilag finanszírozott vadgazda mérnöki szakára jelentkezőknek kellett ennél több (280), ám ide is jóval könnyebb volt felvételt nyerni idén mint tavaly. A 2012 szeptemberében induló vadgazda képzésre 314 volt a ponthatár, a mezőgazdasági mérnök szakra pedig akkor még 305 pont kellett a sikeres felvételihez.

Az állattenyésztő mérnök szakképzésre jelentkezőknek kellett a legjobban teljesíteniük az idén. A szak két éves, államilag támogatott levelezős képzésére csak 384 pontot elérők nyertek felvételt. Ugyanebben a finanszírozási formában és munkarendben a kertészmérnök felsőoktatási szakképzésnél 358 pontnál húzták meg a minimumot. Környezetgazdálkodási agrármérnök FSZ képzésre 270-es ponthatárt állapítottak az idei általános felvételi eljárásban.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kihelyezett karán idén is csak önköltséges képzéseket indítanak. Turizmus-vendéglátás és kereskedelem és marketing szakra is a minimális 240 pont kellett a bejutáshoz. Mindkét szaknak elindul a két éves szakképzési párja is, szintén csak költségtérítéses formában. Az önköltséges képzésre felvett hallgatóknak 170 és 198 ezer forint közötti összeget kell majd fizetniük félévenként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik