Belföld

Megállapodott az MSZP Bajnaival

bajnai gordon (bajnai gordon, együtt 2014)
bajnai gordon (bajnai gordon, együtt 2014)

Közösen állít egyéni jelölteket a választásra az MSZP és a Bajnai-párt.

Megállapodott az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben. Ezt Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte a szombati tanácskozás szünetében.

Megállapodtak, hogy a parlamenti választásig hátralévő egy évben az MSZP és az Együtt-PM szövetség egymással egyeztetve állít jelölteket és kampányol az időközi választásokon, illetve arról, hogy önálló politikai akcióikkal nem gyengítik a másikat, nem egymás rovására építik a szervezetüket, toborozzák tagjaikat, választják ki jelöltjeiket.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

Forródrót

Bajnai Gordon újságíróknak azt mondta: amikor miniszterelnök volt, az MSZP-vel közösen tudták kivezetni Magyarországot a gazdasági válságból. 2014 után megint erre lesz szükség, de látni kell, hogy a válság sokkal nagyobb, ezért széles és erős összefogás kell, ebben pedig megkerülhetetlen a szocialista párt – fűzte hozzá.

Elmondta: megállapodtak egy “forródrót” létrehozásáról, hogy a jövőben azonnal reagálni tudjanak, ha bárki viszályt szítana a két szervezet között. A miniszterelnök-jelölés nem került szóba – válaszolta kérdésre az Együtt-PM szövetség vezetője, aki megerősítette: öthetes országjárásuk végeztével készen állnak arra, hogy programegyeztetéseket kezdjenek az MSZP-vel.

A Fidesz már támadja az összefogást

“A maffiabaloldal egykori szereplői ismét találkoznak” – a Portik-Laborc-ügyre utalva így komenntálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy az MSZP választmányának szombati ülésén részt vesz Bajnai.

“Összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot” – így reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője arra, hogy az MSZP és az Együtt-PM szövetség szombaton megállapodott: a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltet indítanak a Fidesszel szemben.

Hoppál Péter szerint mivel Bajnai Gordon és Mesterházy Attila “kézfogásával” szabad utat kapott, hogy helyi szinten bármilyen demokratikus erővel összeálljanak, ennek következménye az lesz, hogy Gyurcsány Ferenc pártjával, a Demokratikus Koalícióval is összefognak majd. Magyarország 2010-ben egyszer már egyértelműen nemet mondott erre a szövetségre – jelentette ki Hoppál Péter.

Ha kíváncsi, hogy mennyit nyerhetnek a közös jelöltekkel, kattintson ide a “Bajnai-Mesterházy meccs” elemzéséért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik