Belföld

Hoffmann krétájától a gyulai telelésig

A Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai az italért maguk fizetnek - mondta Rogán Antal.

A Fidesz-frakcióvezető azt mondta a Blikknek, hogy a gyulai Erkel Hotelben a frakció állja a szállást és az étkezést. Mivel korábban Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy nem ördögtől való, ha egy tanár maga veszi a krétát, átvettük az államtitkári érvelést, amely szerint a politikusi hivatáshoz adott esetben a kihelyezett frakcióülés is hozzátartozhat.

Kíváncsiak voltunk, mennyibe kerülne a hivatástudat, megkérdeztük tehát az Erkel Hotelt. A szállodában a Hír24-nek azt mondták: egy kétágyas szoba félpanziós ellátással 23 ezer 800 forintba kerül (svédasztalos reggelivel, vacsorával), amihez vélhetően még hozzájön a megfáradt képviselők ebédeltetése 3500 forintért. Ez 263 képviselővel számolva több mint nyolcmillió forintra rúgna, de ilyen nagy létszámú vendég esetén a szállodák általában szoktak kedvezményt adni.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

A szállodai kényeztetésre egyébként szükségük lehet a képviselőknek, hiszen a hírek szerint heves vita alakult ki a tervezett újabb rezsicsökkentés miatt. A Fidesz-elnökség javaslata szerint tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja, ami azonban a megyei jogú városok kommunális szolgáltatást végző cégeinek üzleti tervét veszélyeztetné.

A pártok egyébként előszeretettel vonulnak el vidékre, mielőtt újra elfoglalnák az Országgyűlést vagy a Képviselői Irodaházat. Szerdától két napon keresztül a Heves megyei Demjénben tart évnyitó frakcióülést a Jobbik, az MSZP pedig kétnapos kihelyezett, évadnyitó ülést tart Baranya megyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik