Belföld

Baranyában tartja frakcióülését az MSZP

mszp (mszp )
mszp (mszp )

Kétnapos kihelyezett, évadnyitó ülést tart az MSZP parlamenti képviselőcsoportja szerdán és csütörtökön Baranya megyében.

Mint Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője elmondta, a frakcióülés nem egy városban lesz, a szocialista képviselők több mint egy tucat településen tartanak fórumot. Az ellenzéki párt folytatja a felkészülést az Országgyűlés tavaszi ülésszakára, ahol elsősorban az emberek életminőségének javulását és a munkahelyteremtést szolgáló témákra koncentrálnak majd – ismertette.

Emellett a gazdaság és az oktatás problémáinak megoldásán is dolgoznak, mert az MSZP „tükröt tart a kormány elé”, és alternatívát állít minden területen – jegyezte meg az MSZP szóvivője. Ennek részeként a mostani frakcióülésen szó lesz az MSZP szociális programjáról, amely már a hatodik tematikus programja lesz a pártnak – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik