Belföld

Dube lett a kis törpevíziló neve

A Szegedi Vadaspark pályázatára érkezett javaslatok helyett a nemrég itt született törpe víziló egy nyugat afrikai folyóról a Dube nevet kapta.

A Szegedi Vadaspark hagyományai szerint névadó pályázatot hirdettek a novemberben született törpevíziló borjú számára. Ahogy azt már megszokták, most is rengeteg ajánlat érkezett, azonban az nem szokványos, hogy végül egyik sem nyerte el a bírálók tetszését. Bármennyire is jól hangzik például a Degesz és a Bud Spencer, valahogy nem érezték a legjobb választásnak az ilyesfajta neveket. Végül a Dube nevet kapta a víziló.

Általában az olyan neveket részesítenek előnyben ezken pályázatokon, amelyek nemcsak jól hangzanak, hanem valamilyen szempontból kapcsolódnak is az adott állatfajhoz. Földrajzi, sőt, akár történelmi nevek is lehetnek ezek, a lényeg az ötletességükben rejtőzik. A kiválasztott név egy folyóé, amely a törpevíziló nyugat-afrikai élőhelyén található, és rövidsége mellett jól is hangzik -főleg az anya Tigi és apa Chipo mellett.

A névadó pályázatra jelentkezők között így nem győztest hirdettek, hanem kisorsolták a legszerencsésebbet, név szerint Blahó Dávidot. A szervezők mindenkinek köszönik a figyelmét és a fáradozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik