Belföld

Íme, Simicska Lajos

Simicska Lajos (Simicska Lajos)
Simicska Lajos (Simicska Lajos)

Miért hír egy fotó? Mert Simicska Lajosról 1999-ben közöltek utoljára fényképet.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancs címlapján mutatja meg, hogy nézett ki nyáron a Közgép-vezér. A hetilap úgy véli, a Közgép ügyeiben a nyilvánosság ingerküszöbe meglehetősen magas, a közbeszerzéseken két év alatt konzorciumban elnyert több mint 300 milliárd forint érdemes a kiemelt figyelemre. A cég idén 3 milliárd forint osztalékot fizetett a tulajdonosoknak, akik közül Simicska Lajos személye már biztosan ismert.

Az üzletembert az ellenzéki sajtó a Fidesz egyik legfőbb szövetségeseként és a jelenlegi kormány első számú kedvezményezettjeként tartja számon. Az MSZP korábban azt állította, hogy az Orbán-kormány tagjai csak „bábok” a gazdasági oligarchák kezében, „az őket mozgató bábművészek pedig nem mások, mint a Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. környékén megtalálható gazdasági-politikai szereplők”.


Forrás: lvnte.tumblr.com

Török Zsolt szóvivő szavaira a Fidesz-szóvivő önelemző, tisztázó megbeszélést javasolt az MSZP-nek. Selmeczi Gabriella emlékeztetett rá, hogy 2009-ben Lendvai Ildikó elismerte, hogy az MSZP a „hatalombrókerek, listatotózók” pártja, Szanyi Tibor pedig néhány hete úgy vélte: a mandátumbrókerség mérgezte meg a szocialistákat.

Az LMP hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a minap abban a közbeszerzési ügyben, amelyben egy, a Közgép által vezetett konzorcium nyerte el Csongrád város Tisza-gátjának felújítási munkálatait. Schiffer András és Karácsony Gergely, a párt parlamenti képviselői a minap újságírók előtt írták alá feljelentésüket az ügyben, ismeretlen tettes ellen.

Szerdán kezdte meg egyébként a rá kirótt közérdekű munka elvégzését Szabó Rebeka, az LMP képviselője. A politikust százezer forintra büntették, miután frakciójuk több tagjával és a párt aktivistáival együtt a nyáron behatoltak a Közgép székházának udvarára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik