Belföld

Szeged kincsei: a Móra Ferenc Múzeum

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2012. 09. 15. 12:30

Száztizenhat éve láthatjuk a Tisza partján sétálva, de ennyi ideje nem tudunk betelni vele.

Ha azt mondom: Roosevelt tér 1-3. – vajon mi jut eszükbe? És ha azt, hogy Steinhardt Antal meg Lang Adolf? Nem akarom lebecsülni a szögedi polgár tudását, de gyanítom, csak nagyon kevesen vágnák rá azonnal: ez kérem a Móra Ferenc Múzeum címe, no meg annak a két férfinek a neve, aki ezt a szép épületet tervezte. De valljuk be: nagyon nem is pironkodunk eme tudás hiánya miatt. Ugyanis egyetlen, városát szerető ember sincs Szegeden, aki cím nélkül is ne találna oda, akár bekötött szemmel is, a Tisza partján álló palotához. Az építészek sorsa meg már csak olyan, hogy nevük többnyire elfelejtődik, bármennyire is csodáljuk művüket.

A múzeum, 1901, fotográfia

1893: legyen háza a közművelődésnek!

Pedig Steinhardt és Lang urak igencsak megérdemelnék, hogy gyakrabban szóba kerüljenek, hiszen olyan épülettel ajándékozták meg Szeged városát, amely Csongrád megye székhelyének egyik jelképe lett.

Mivel tudom, hogy nincs családi album, amelyben ne szerepelne legalább egy kép arról, hogy gyermekünkkel, unokánkkal és annak idején, még kölyökként, mi magunk ott állunk a múzeum lépcsőjén, széles mosollyal az arcunkon, úgy érzem, nem árt egy kicsit jobban alámerülnünk az épület ismeretében.

Árvíz után, nagy tervekkel

Az árvíz után éledező Szeged hatalmas tervekkel vágott neki megszépülésének, és ebben természetesen szerepelnie kellett egy olyan épületnek is, amely a város egyik olyan kulturális központja lehet, és szépségével kiemelkedik a palotásnak szánt Szeged többi építménye közül. Ennek reményében írták ki a pályázatot. Az építkezés megkezdésének különös aktualitást adott, hogy az egész ország a millenniumi készülődés lázában égett, és Szeged sem akart kimaradni a sorból.

A szegedi nagy árvíz, Vágó Pál festménye a múzeumban
Ezért 1893-ban megszületett a döntés: már pedig kultúrpalota kell, még pedig olyan, amelyben a Városi Múzeum mellett a Somogyi Könyvtár gyűjteménye és a Dugonics Társaság is otthonra lehet.  A tervpályázatot egy évvel később már ki is írták, és a már említett urak tervei alapján 1895-ben megkezdődött az építkezés egy olyan területen, amelyet előtte feltöltöttek és parkosítottak. Érdekességként megemlíthetjük: az épület előtti térségben játszóteret hoztak létre, ami vélhetően a város első ilyen céllal épült gyermek „szórakoztató központja” lett.

Az első igazgató: Reizner János

Az építkezés egy évig tartó munkálatai után már fel is avatták az építményt. Most nem menjünk bele abba, napjainkban vajon hány esztendőre lenne szükség egy ilyen méretű és költségű palota létrehozásához – ha egy „Centrum-gödör” beépítéséhez 25 év sem elég -, inkább tisztelegjünk őseink előtt, akik ezzel a csodálatos épülettel gazdagították a várost.

Reizner János, Nyilasi Sándor festménye
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a közművelődésnek szánt építmény az átadás napján (1896. szeptember 6.) még nem volt teljesen kész, de néhány éven belül minden terme – köszönhetően az első igazgató, Reizner János és munkatársai áldozatos munkájának – megtelt. És büszkén elmondhatták a szegediek: egyetlen vidéki városnak sincs ilyen hatalmas közművelődési palotája egész Magyarországon. (Már pedig akkoriban ez nem kis országot jelentett…)