2001 óta, minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettósítása, majd az ezt követő hónapokban négy és félszáz ezer zsidót vittek gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Auschwitz-Birkenauba. Ezután a nemzetiszocialista rendszer más csoportokat is megsemmisítésre ítélt, így a romákat, a fogyatékkal élőket, a melegeket és a rendszer politikai ellenségeit. Az auschwitz-birkenaui láger minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt, ezért „ez a haláltábor a vészkorszak legnagyobb magyar temetője” – vallotta a láger egyik túlélője.
Példátlan sebességű emberirtás
„ A holokauszt legfontosabb mai üzenete, hogy vigyázzunk egymásra, és küzdjünk a felejtés ellen, hogy soha ne vesszen el az emlékezet, hogy egykor a gyűlölet lángocskáiból lett embermáglya. Az indulat és a gyűlölet veszélyes szikrái pedig ma is léteznek, erre számos példa van” – mondta a Szeged24-nek Szita Szabolcs történész, a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója. A 2004 óta működő Holokauszt Emlékközpontban az áldozatok nevei mellett több mint ezer négyszáz település neve olvasható, azoké a helységeké, ahol a deportálások miatt ma nincs zsidó közösség.
Szakemberek szerint a magyarországi holokauszt egyedisége a történelemben példátlan sebessége: alig nyolc hét alatt hurcolták el a négy és félszáz ezer embert az auschwitzi haláltáborba: a munkaszolgálatot teljesítő férfiak kivételével a teljes vidéki zsidóságot. A lágerbe érkezők majd nyolcvan százalékát zömmel öregeket, nőket és gyermekeket néhány órán belül meggyilkolták a gázkamrákban.
Az emlékezés fókuszában a vidék
A fővárosi Holokuaszt Emlékközpont egész napos megemlékezésen többek közt lesz rendkívüli tárlatvezetés középiskolásoknak közismert emberek vezetésével, akik a holokauszthoz fűződő személyes élményeikről is beszámolnak, majd a Raoul Wallenberg által megmenekített Sommer Katalin visszaemlékezését hallgathatják meg az érdeklődők, és a hagyományoknak megfelelően átadják a Simon Wiesenthal-díjat, amellyel olyan személyeket ismernek el, akik elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését. „Ugyanakkor miután az áldozatok zöme vidéken élt, az idei megemlékezésen most a vidékre koncentráltunk és a roma áldozatokra is” – mondta el az emlékközpont igazgatója. Így számos vidéki helyszínen szerveztek helyi megemlékezéseket.
Vidéki sorsok
A roma Pikali Mihályt például Hódmezővásárhelyről hurcolták el kényszermunkára, bunkerépítésre. „Bevagoníroztak mindannyiunkat, háromszáz vásárhelyi cigányt, és elvittek beton bunkert építeni egy hegyoldalba. Fa barakkok voltak, priccsekkel, oda zsúfoltak be vagy százötven embert. Akkor ettünk, ha tudtunk a munka után még főzni, és előttünk volt a Tisza, ott fürdöttünk.” – emlékezett vissza a túlélő. A vásárhelyi zsinagóga órája egyébként a mai napig azt az órát és percet mutatja, amikor a városból elhurcoltak több mint hétszázezer zsidót. .
Sokat kell még beszélni
Katz Katalin, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára szerint még sokat kell beszélni a holokausztról. A holokauszt kutató azt mondta: a holokauszt az egész társadalmat romba döntötte. Elmondta azt is, hogy a zsidó kultúra alapja az emlékezés, mindent dokumentálnak, a romáknál viszont ez nincs így, ezért is fontos, hogy a kevésbé ismert áldozatok története is beépüljön a kollektív emlékezetbe, így többet kellene mesélni, írni és dokumentálni történetüket.
Alig ismert mészárlások
Kevéssé ismert tény, hogy ma Magyarországon még mindig sok feltáratlan tömegsír van, ahol zömmel roma áldozatok fekszenek. A romákat ugyanis gyakran minden dokumentáció nélkül mészárolták le vidéken, lőtték bele útszéli árkokba. Az egyik legnagyobb ismert tömeggyilkosság, Grábler tónál történt, ahol több mint százharminc Székesfehérvár és Várpalota melletti embert lőttek bele az áldozatokkal megásatott tömegsírba. A vérengzést csak ketten élték túl: egy akkor tizennégy éves kislány és egy negyvenéves nő, akik bár több lövést kaptak, azzal, hogy hangtalanul feküdtek, és nem vették őket észre a halottak közt, meg tudtak menekülni.
Fontosak a fiatalok
Az idei év Raoul Wallenberg emlékév is, amely során számos programmal, például vándorkiállítással és a nagy egyetemi városokban diákoknak szervezett vetélkedőkkel emlékeznek a zsidókat mentő svéd diplomatára és a holokausztra. A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány elnöke szerint erre szükség is van, mert a fiataloknak nagyon alacsony a tudásszintje a vészkorszakról. Dr. Orosz Ferenc a Szeged24-nek azt mondta: „kifejezetten szükségesnek” tartja, hogy minél több ismeretet kapjanak a fiatalok, ami nem csupán az ismeretterjesztés miatt fontos, hanem azért is, mert ezzel csökkenhetnek az előítéletek is.
Szegeden például az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatának részeként az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában kiállítás nyílik a holokauszt emlékére. A képeket készítő B. Nagy Balázs fotográfus így vallott a tárlatról: „2003-ban, amikor először jártam Auschwitzban, rendkívül megrázott és felkavart a láger látványa. Azóta több alkalommal is visszatértem, és megpróbáltam megörökíteni a lágerek megdöbbentő hangulatát. Mindenki számára egy olyan üzenetet szeretnék továbbítani, mely szerint elfogadhatatlan minden szintű faji, vallási és nemi megkülönböztetés és kegyetlen bánásmód.” A keddi megnyitón Izrael tiszteletbeli konzulja, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke mond beszédet. Dr. Lednitzky András elmondta a vészkorszak előtt ország egyik legnagyobb zsidó közössége, több mint nyolcezres lélekszámmal Szegeden élt. Itt tevékenykedett a híres Lőw család is, köztük Lőw Immánuel rabbi, aki botanikai tudományos munkásságával szerzett nemzetközi hírnevet. A holokauszt után azonban alig kétezer túlélő tért vissza. Dr. Lednitzky András kiemelte: számosan segítettek az embermentésben vidéken is, Szegeden például többek közt a helyi katolikus egyház. A hitközségi elnök azt is hangsúlyozta: az emlékezés a tudatformálásban segíthet, amelyre szerinte is szükség van, mert érzékelhetők ma is az előítéletes érzületek és indulatok.
