Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a szerdán tartott átadóünnepségen elmondta, a SZEFO Zrt. azzal, hogy az elmúlt néhány évben a térség vezető cégévé vált, bizonyította, az állam is “jó gazda” tud lenni, ha a vállalkozást jó menedzsment irányítja.
A cég tevékenysége arra is bizonyíték, hogy megváltozott munkaképességű dolgozók is képesek versenyképes minőség és világmárkák előállítására – hangsúlyozta a politikus.
Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő közölte, a kistérségben az országos átlagnál magasabb, 16 százalékos a munkanélküliség. Az új – jelenleg 25, a kétműszakos termelés megindulását követően 50 főt foglalkoztató – varroda a legnehezebb munkaerő-piaci helyzetben lévők számára teremt elhelyezkedési lehetőséget.
Kiss Sándor vezérigazgató elmondta, a 2010-ben a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést elnyerő SZEFO Zrt. 820 alkalmazottjának 67 százaléka megváltozott munkaképességű.
A cég fő tevékenysége a divatkötöttáruk gyártása – fő piaci partnere az olasz Dama S.p.A, a PaulÚShark márka tulajdonosa -, de bérmunkában készít áramelosztó-szabályozó berendezéseket a Legrand-csoport számára is.