Belföld

A házelnök beiktatta a legfőbb ügyészt

24.hu
24.hu

2010. 12. 17. 12:06

Polt Péter szerint a magyar ügyészség múltja és jelene a sikeres munka feltétele.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke iktatta be Polt Pétert, a napokban megválasztott új legfőbb ügyészt hivatalába ünnepélyes országos vezetői értekezleten Budapesten.

Polt Péter beszédében elmondta: az ügyészség feladata a törvények tisztelete, az alkotmányosság védelme, a jogállam további felépítése és megtartása. Szavai szerint a feladat nem könnyű, ráadásul a jövő év elején kezdődő uniós elnökség, amelyet Magyarország tölt be, további felelősséget ró az ügyészségre is.

“Mi leszünk a motorja annak az ügyészi integrációnak, koordinációnak, amely az Európai Unió összérdekeit hivatott szolgálni, nem feledve azt, hogy a nemzeti érdekek is részei ennek az összérdeknek” – tette hozzá Polt Péter.

Kövér László a beiktatáson azt ígérte, hogy az Országgyűlés biztosítani fogja az ügyészség számára a szükséges létszámemelést és a pénzügyi lehetőségek bővülését is. A házelnök úgy vélte, Polt Péter egyszer már küzdött a bűn ellen és helytállt, most ezt kell tennie újra.

Polt Péter az új szabályok szerint kilenc évig irányítja a szervezet munkáját. Ezt korábban egyszer már megtette, hiszen 2000 májusában az Országgyűlés legfőbb ügyésszé választotta. Hatéves mandátuma lejárta után a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze lett.

Schmitt Pál köztársasági elnök november 26-án tett javaslatot Polt Péter személyére, az Országgyűlés december 6-án választotta meg legfőbb ügyésznek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.