Belföld

Költségvetési módosítók, megfigyelt belügyminiszter, új midibuszok [Hírösszefoglaló – Belföld]

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 11. 19. 18:41

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb belföldi híreit.

Összesen 389 módosító indítvány érkezett a 2011-es költségvetés fő számaihoz; ebből csupán 51-et jegyez a kormánytöbbség, egyet pedig a Fidesz és az LMP közösen. A fideszes László József megtizedelné a Költségvetési Tanács forrásait, a 835 milliós támogatásból csupán 10 milliót hagyna a testületnél. Bővebben…

Bizalmat kaptak a közmédiumok vezérigazgatói, a kuratórium azt várja, hogy teljesítsék kötelezettségeiket – mondta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Mint ismertette, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI vezérigazgatójának bruttó bére 1 millió 700 ezer forint, “jelentősen” kevesebb, mint a közmédiumok volt vezetőié. Bővebben…

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. Bővebben…

Jövő év július 31-ig az összes kárt felszámolják a katasztrófa sújtotta területeken, és mindent helyreállítanak – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter. Közölte, az előzetes becslés szerint összesen körülbelül 55 milliárd forint kár keletkezett az iszapömlés miatt. Bővebben…

Pintér Sándor azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de ez nem okoz neki problémát. Bővebben…

Néhány ügyből nem lehet általánosítani – reagált az APEH Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának azon véleményére, hogy az adóhivatal revizorai jobban szeretik a kicsi, jól körülhatárolható ügyeket, mint a nagy, de sikamlós problémákat. Bővebben…

Tizenöt új, alacsony padlós, 8 méter hosszúságú, első ajtós felszállási rendre is alkalmas jármű közlekedik majd a budai Vár területén. Bővebben…

Újabb feljelentést tett a BKV-vezér: Kocsis István egy gyanússá vált szerződés kapcsán fordult a rendőrséghez. Bővebben…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.