Az eddigi adatok szerint az idei rendkívüli időjárás - egyes térségekben a tavaszi fagy, illetve szinte mindenütt a nyári szárazság - alaposan átírta a szőlőtermelők korábbi várakozásait. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a Népszabadság munkatársának elmondta: az előzetes becslésekhez képest valójában mintegy félmillió hektoliterrel kevesebb borra elegendő szőlő termett az idén. Június végén még több mint négymillió hektoliteres végeredményt sejtető hivatalos becslés látott napvilágot, ám a továbbiakban a rendkívül aszályosra forduló időjárás miatt a vártnál kisebbek lettek a szőlőszemek és a fürtök. A piaci viszonyokkal kapcsolatban Urbán András, a HNT főtitkára a lap kérdésére elmondta, az idén a tavalyinál korábban érkező kormányzati támogatás érezhetően enyhíti azt a feszültséget, amit a tavalyról maradt borkészletek okoztak. Az elmúlt napokban megjelent rendeletek szerint összesen 270 ezer hektoliter bor szubvencionált lepárlására nyílik lehetőség. Ebből százezer hektoliter óborra, a többi idei termésű borra vonatkozik. A szakma várakozása szerint a tavalyi termésből betöltik a keretet, míg az idei áru esetében várhatóan kihasználatlan marad a 170 ezer hektoliteres kvóta nagyobb fele.
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 07:51 A repülőgép poggyásztartójában szunyókált egy nő - videó
- 07:48 Politikai földrengés Észak-Macedóniában: kettős győzelmet aratott a nacionalista ellenzék
- 07:42 Véradást szerveznek a 19 éves fiúnak, akinek teste 70 százaléka megégett, miután felmászott egy vonatra
- 07:41 Lebegő robotvonatot építene a Holdon a NASA
- 07:38 Selejtezőből érkezett ellenfél ejtette ki Fucsovicsot Rómában
- 07:31 Zsákbamacska: 6,5 milliós autót nyert a játékos, de odaajándékozta azt vesztes társának
- 07:29 Templomrombolás, bebörtönzött hívek: a kínai elnök az elődeinél is keményebben üldözi a kereszténységet
- 07:10 Orbán Viktor döntött a csornai napelemgyár sorsáról
- 06:49 Schobert Norbi: A három gyerekem nevelésében alig vettem részt
- 06:47 Néhány helyen lehet csak futó zápor pénteken
- 06:38 Orosz Bernadett: 2019 előtt a Fideszre szavaztam, aztán rájöttem, hogy itt nem az áldozatokat védik
- 06:30 Mint a sír, úgy hallgat a közmédia Magyar Péter vitaötletéről
- 06:24 Közzétettek egy videót az adácsi vonatbalesetről – sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt
- 06:15 Zalatnay Sarolta a börtönévekről: A mai napig nagyon rossz a kulcscsörgés és a sziréna hangja
- 06:15 "Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében"
- 17:56 Orbán: A nukleáris iparra is kiterjesztjük a Kínával való együttműködést
- 20:05 Évszázadok múlva az uralkodó majmok megdöbbennek, hogy az ember még tud beszélni
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 18:36 Húsz percet volt nyitva a bolt, aminek a mása ma is működik, mégis több év börtönt érhet
- 06:30 Mint a sír, úgy hallgat a közmédia Magyar Péter vitaötletéről
- 06:38 Orosz Bernadett: 2019 előtt a Fideszre szavaztam, aztán rájöttem, hogy itt nem az áldozatokat védik
- 20:03 Ennyi reklámidő jut a köztévében az EP-választásra listát állító pártoknak
- 17:10 Kínai biztonsági emberek és holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten, Magyar Péter kiszivárgott esetlapja – videó a Kormányinfóról
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 16:29 Egy 40 éves féltékeny közmunkás végzett a párjával, majd magával Szamosújlakon, felkelő gyermekeik találták meg a véres holttesteket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!