(FN, MTI-Eco) Az orosz kormány jövőre is maradéktalanul eleget tesz adósságszolgálati kötelezettségeinek, már idei bevételeiből tartalékalapot képez, és 2003-ban is - amikor a küladósság-szolgálati teher eléri a 18,8 milliárd dolláros éves csúcsot - Moszkva képes lesz fizetni hitelezőinek. Ezt Mihail Kaszjanov kormányfő erősítette meg az orosz kabinet csütörtöki ülésén, amelyen a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámait vitatták meg, és fogadták el. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a kormányülés után azt mondta: csakis a külgazdasági tényezők "példátlan mértékű rosszabbodása" késztetheti majd arra Moszkvát, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljön a Nemzetközi Valutaalappal az IMF-hitelek refinanszírozásának kérdéseiről.
Korábbi hír >>
Ajánlott videó
- 12:43 Lánczi Tamás kutatóintézetet alapított
- 12:36 Szlovákia Borbély Alexandra filmjével indul az Oscarért
- 12:19 Miley Cyrust azzal vádolják, hogy Bruno Mars egy régi daláról másolta Flowers című számát
- 12:14 Összebarátkozott Peter Šrámek és Zámbó Krisztián, de nem fognak közösen Zámbó Jimmy-dalt énekelni
- 12:13 „A játékosokat senki sem kérdezi” – a Liverpool kapusa máris kritikus az új BL-lel
- 12:13 Bajban van a Titanicot gyártó cég
- 12:13 A teraszokon is betiltaná a dohányzást az Európai Bizottság
- 12:04 Centiken múlt, hogy nem ütötte el a vonat a biciklist Fertődnél
- 11:52 HVG: Központilag elvonnák és újraosztanák a települések helyi iparűzési adóját
- 11:52 Letartóztatták az öt hónapos gyerekét halálosan bántalmazó férfit
- 11:51 Ha bárki azt hitte, lezárult az olimpia egyik legnagyobb botránya, tévedett
- 11:51 Fára akadt autó, honvédek a gáton – galéria
- 11:42 Mészáros Bende „alaposan beégett” Zsigmond Angi előtt az első randijukon
- 11:06 Magyar deszkás kölykök, Ukrajnából hazatelefonáló, lehallgatott orosz katonák és a japán #metoo is feltűnik az idei Verzión
- 11:06 „Az átlagos börtönlakónál jogérzékenyebb vagyok” – háborút vív a rendszer ellen egy rab
- 19:02 Liptai Claudia kórházba került, már a Sztárban sztár All Stars alatt is érezte a bajt
- 09:37 Magyar Péter minden szerződéses és tartalékos katonát a gátakhoz vezényelne
- 06:30 Attól tartottak, hogy csúfolni fogják a kisfiút, ezért a bíróság megtiltotta, hogy történelmi nevet kapjon
- 21:16 Pócs János elment megnézni az árvízi helyzetet a Tiszához, ahol nincs is árvízi helyzet
- 11:06 „Az átlagos börtönlakónál jogérzékenyebb vagyok” – háborút vív a rendszer ellen egy rab
- 11:03 Korlátlan netet ad 5 napra a Yettel az árvíz miatt
- 10:19 Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik
- 10:48 „Ilyenkor nem a propagandaadótokon kell okoskodni” – nem megy el a köztévés vitára Magyar Péter
- 06:57 Fort Boyard: Németh Kristóf színészi játéka a Barátok köztöt idézte fel Istenes Bencében
- 07:26 Palvin Barbara: A gondolat már megszületett, a gyerek még nem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!