Belföld

Jön az új felsőoktatási törvény

Új felsőoktatási törvény kidolgozásának munkálatai kezdődtek meg - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A tervek között szerepel a felsőoktatási integráció újratárgyalása, a Bologna-rendszer és az érettségi felülvizsgálata is.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva, kifejtette: megkezdődik a bolognai rendszer felülvizsgálata, s “ahol a szakma erre igényt tart és jónak látja” vissza fognak állni az egységes és osztatlan képzésre.

Nem mindenhol marad a kétszintű képzés

Ahol bevált a rendszer, megmarad a kétciklusú képzés. A változtatások biztosan érintik majd a tanárképzést – vetítette előre. Mint kifejtette: az új rendszernek a tanárképzésben “ezer hibája” van, nem igazán működőképes, csökkentette a tanári pályára jelentkezést és kontraszelekciót indított el.

Hoffmann Rózsa közlése szerint tervezik a felsőoktatási integráció újratárgyalását is. A tíz évvel ezelőtt végrehajtott folyamatról azt mondta, hogy az intézmények száma, szétszórtsága és profilja nagyon sok rendezetlenséget mutat.

A vidéki intézményeket erősítik

Az államtitkár szólt arról, hogy változtatnak a felvételi rendszerén is: a jól működő, minőséget produkáló vidéki intézményeket erősíteni szeretnék. A mai felvételi rendszer egyértelműen a fővárosi, nagyvárosi egyetemeknek kedvez, és kizárólag aszerint ad lehetőséget képzési kapacitásra, hogy melyik intézménybe hányan jelentkeztek – magyarázta.

Az az álláspontunk, hogy az oktatás nem szolgáltatás, hanem közfeladat. Az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége a jövőépítés, hogy olyan felsőoktatási férőhelyeket támogasson elsősorban, amelyekre az országnak szüksége van. Ezért szakítani kívánunk a jelenlegi felvételi rendszerrel, és intézményenként, nem mereven, de meghatározzuk a felvehető keretszámokat – fogalmazott.

Az érettségi objektivitását és pontozási rendszerét nagyrészt megőrizve ismét lehetőséget szeretnének adni a felsőoktatási intézményeknek a szóbeliztetésre. Az intézményeket semmire nem kívánják kényszeríteni, és tiltani sem akarnak, hanem lehetőséget kínálnak – jegyezte meg az oktatási államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik