Belföld

Nem hallgatják meg Rytkó Emíliát

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén úgy döntött, hogy nem hallgatja meg a népszavazás ügyében Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda vezetőjét; Balsai István fideszes képviselő szerint a kormánypárti többség "falaz a nyílt törvénysértéshez" és "huzavonává silányítja a népszavazást".

A bizottság a kormánypárti képviselők nem szavazataival, 14:13 arányban elutasította a Rytkó Emília hivatalvezető népszavazási beadványokkal kapcsolatos meghallgatására irányuló ellenzéki indítványt.

Balsai István a döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormánypárti többség “falaz” a nyílt törvénysértéshez. Tizennégy hónapja próbálják a népszavazás kérdését “huzavonává silányítani”, “eltolni”, és a hivatalvezető a referendumot most további két hónappal késleltetheti.

A Fidesz reménykedik

A képviselő hozzátette ugyanakkor: még mindig nem látja kizártnak, hogy a parlament a téli szünet előtt, jövő hétfőn döntsön a népszavazás kérdésében, és továbbítsa határozatát az államfőnek.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) népszavazással kapcsolatos határozatával kapcsolatos beadványok továbbítását illetően Balsai István azt hangsúlyozta: választási, népszavazási ügyekben azonnal, késlekedés nélkül kell eljárni, függetlenül attól, hogy munkanap, vagy munkaszüneti nap van-e éppen. A köztisztviselők dolga az, hogy megtalálják a megoldást.

Kiírható

Az OVB szerdán állapította meg, hogy Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum. A testület határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, majd három nap áll az LB rendelkezésére annak elbírálására.

Az OVB elnöke ezt követően levélben tájékoztatja a parlament elnökét a kezdeményezésről, aki a legközelebbi ülésnapon bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlésnek. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről az Országgyűlésnek kötelező népszavazás esetén a bejelentéstől számított 15 napon belül döntenie kell. E döntésről a házelnök három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt.

Sólyom tűzi ki

A népszavazás időpontját a köztársasági elnök a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen leteltét – jogorvoslat esetén annak elbírálását – követő 15 napon belül tűzi ki.

A népszavazást legkésőbb 43 nappal a szavazás napja előtt, az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét – jogorvoslat esetén annak elbírálását – követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni.

Késedelem

A Fidesz azért kezdeményezte Rytkó Emília meghallgatását, mert a péntek délutánig beérkezett öt kifogást a választási iroda csak hétfőn juttatta el a Legfelsőbb Bíróságnak, holott azokat szerinte haladéktalanul továbbítani kellett volna.

Közben újabb, az Országos Választási Bizottságnak (OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit helybenhagyó végzést hozott a Legfelsőbb Bíróság.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik