Hosszas tárgyalás eredményeképpen 16 millió dollár helyett 8 millióért kelt el az internet egykori sztárvállalata, amely milliók számára tette lehetővé zenei állományaik ingyenes csereberéjét. Az 1999 májusában Shawn Fanning által alapított cég több mint két évig bosszantotta a lemezkiadókat, illetve nyűgözte le a felhasználóit.
A program a daliás időkben ugyanis attól működött, hogy a felhasználó megosztotta mp3 formátumú zenei állományait minden internethasználóval, ugyanakkor könnyedén megtalálhatta és letölthette a többi internetező zenéit, amelyeket egyébként csak drága pénzen vásárolhatott volna meg. A jogdíjbevételeik csökkenésétől tartó lemezkiadók koncentrált támadást indítottak a virágkorában 80 millió felhasználóval büszkélkedő Napster ellen. A sarokba szorított cég szolgáltatása szép lassan leépült, mivel rákényszerült a szelektálásra. Először csak a megasztárok dalainak kiszűrése és letiltása kedvetlenítette el a fájlcserélő program segítségével gyorsan gyarapodó zenegyűjtőket, majd amikor egyre több előadó került tiltólistára, a felhasználók megkezdték a süllyedő hajó elhagyását.
Ekkor “mentőötlete” támadt néhány ügyes számítástechnikusnak, s létrehoztak egy programot, amelyet a felhasználók feltéve gépeikre könnyedén megkerülték a Napster szűrését. Ezáltal ugyan többszörösére nőtt az elérhető fájlok száma, ám időközben a 80 milliós tömeg egy része “átigazolt” a tucatszám felbukkanó, hasonló elven működő, ingyenes, kisebb felhasználótáborral rendelkező, és ezért kevésbé üldözött fájlmegosztókra.
Még a folyamat kezdetén vetett szemet a Napsterre a Bertelsmann. A német médiamulti annak ellenére mutatott érdeklődést a fájlcserélő cég iránt, hogy – a BMG tulajdonosaként – maga is óriási bevételkiesést szenvedett el a “kalózcég” tevékenysége miatt. A látszólagos ellentmondást az oldja fel, hogy a Bertelsmann-nál pontosan tudták, a fájlcserebere a jövőben tovább fog élni. A Napsterbe 85 millió dollárt invesztáló Bertelsmann olyan új előfizetői rendszer kifejlesztésén gondolkozott, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a szerzői jogvédett hanganyagok letöltését, ezért 16 millió dolláros ajánlatot tett a cég maradék részvényeire. Az időközben százmilliós nagyságrendű adósságot felhalmozó Napster vezérigazgatója, Konrad Hilbers elégedetlen volt a Bertelsmann ajánlatával, elsősorban azért, mert a németek nem tudták garantálni a lemezkiadókkal folytatott perek békés lezárását.
Cég közeli információk szerint a Bertelsmann végül hajlandó volt belemenni abba, hogy új tulajdonosként maga folytassa le a már megkezdett pereket, ám így a vételár a felére apadt. A jogi csatározásokban kifárasztott Napster nemigen látott esélyt arra, hogy tőkeerősebb befektetőt talál, így rábólintott az ajánlatra. Joel Klein, a Bertelsmann egyik vezetője a szerződés megkötése után nemcsak abbéli örömét fejezte ki, hogy áron alul került hozzá egy legenda, de sikerként könyvelte el, hogy a Napster-hajót elhagyni készülő Hilbertset és Fanninget is maradásra bírta. Bár a Bertelsmann láthatóan elégedett önmagával, igazából csak akkor kerülhet ki győztesen ebből az adásvételből, ha fizetős szolgáltatásként sikerrel üzemelteti majd a Napstert. A hazai Mp3portal.hu szakértője szerint azonban ennek kicsi a valószínűsége, lévén, hogy Napster elgyengülése idején számos olyan második generációs, az eredetihez hasonló ingyenes szolgáltatást indítottak be, amelyek fejlettebb technológiájuk révén nemcsak zenék, hanem képek, videók és programfájlok cseréjét is lehetővé teszik.
