Belföld

Dr. Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter

1954. január 21-én született Szekszárdon. Felesége Kühstahler Rozália általános iskolai tanító. 1982-ben házasodtak össze. Két lányuk született. 1983-ban Eszter, 1988-ban Kata. 1994-ben, amikor államtitkári pozíciót töltött be, családjával egy budapesti szolgálati lakásba költözött. 1998-ban Érden vásárolt házat. Azóta itt él családjával, felesége egyedülálló édesanyjával.

Az általános- és a középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1972-ben érettségizett. Ezt követően egy évig dolgozott, majd az egy éves katonai szolgálat letöltése után a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult népművelés szakon. 1979-ben államvizsgázott. 1985-ben a szociológia szakot is elvégezte az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 1986-ban egyetemi doktori címet szerzett.

1979-től 1993-ig a Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán tanított. Tanszékvezető főiskolai docens volt, majd a főiskola főigazgató-helyetteseként tevékenykedett. Több cikket és tanulmányt publikált, egyetemi, főiskolai jegyzeteket készített. Első önálló könyve a Magvető Könyvkiadónál jelent meg 1986.-ban.

1989-ben az MSZP alapító tagja és Tolna megyei szervezetének elnöke lett. 1990-ben a párt országos alelnökévé választották. 2000-től az MSZP Országos Választmányának elnöke, 1990-től országgyűlési képviselőként dolgozott. 12 éven át a parlament oktatási, tudományos, ifjúsági és sport bizottságában tevékenykedett elnökként, illetve alelnökként. 1994-ben a Horn-kormány politikai államtitkára volt az Oktatási és Művelődési Minisztériumban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik