Élet-Stílus

Megsínylik az Ágyúsok Henry távozását?

Az Arsenal csapatának legeredményesebb góllövője kilenc év után elhagyta Londont. A rendkívülien fiatal, de tehetséges futballistákból álló csapatnak jövőre nagyon nehéz dolga lesz a másik három „naggyal”, a ManU-val, a Chelseavel és a Liverpoollal szemben a bajnoki aranyért folytatott harcban.

Az elmúlt években az Arsenal Thierry Henry-val is rendre alulmaradt az angol pontvadászatban, és a már említett riválisok mögött többnyire csak a negyedik helyet sikerült megkaparintania. Zombori Sándor szerint azonban jövőre megváltozhat a helyzet, a világbajnok és Európa-bajnok csatár távozása ellenére jövőre is bajnokesélyes a londoni gárda.

„Nem várok különösebb visszaesést az Arsenal játékában a soron következő szezonban. Egy kész csapat áll Arsene Wenger rendelkezésére, a megfiatalított együttes az elmúlt idényben összeért, és úgy lett negyedik, hogy Henry tavasszal sérülés miatt nem is lépett pályára.” – mondta az FN-nek a Sport tévé szakkommentátora. „A csapatszerkezetben nem lesz változás, hiszen egyetlen egy játékosról van szó. Távozásának inkább lélektani következményei lehetnek, hiszen az ott töltött idő alatt státuszszimbólum lett a franciából.”


Megsínylik az Ágyúsok Henry távozását? 1

30 ezer Barca-szurkoló volt kiváncsi a bemutatására (MTI/AP)


Henry nem aggódik

Az Ágyúsok honlapján közzétett üzenetében a 29 éves francia csatár megpróbálta megnyugtatni a csapat szurkolóit, hogy távozásával nem ér véget a klub aranykora, s meggyőződése, hogy hamarosan új kedvencet találnak maguknak. “A csapat egyre jobban összeérik és úgy érzem: most jön el az ideje az olyan tehetségeknek, mint Robin van Persie, Emmanuel Adebayor vagy a Birminghamből visszatérő Nicklas Bendtner.” – szólt a drukkerekhez Henry.

Zombori Sándor is hasonlóképpen gondolkozik. A Wenger által felfedezett fiatalok, Adebayor, van Persie vagy éppen Cesc Fabregas már az elmúlt idényben is jó pár alkalommal vitték hátukon a csapatot, és idén valódi világklasszis játékosokká válhatnak. Meg van erre minden esélyük, és ha az Arsenal Henry helyére igazol még egy csatárt, akkor mindenkire veszélyes lehet a gárda. Nem volt ez másképp tavaly sem: érdekes módon az Ágyúsok a három nagy rivális ellen meglepően jól teljesítettek (a bajnok Manchester Unitedet például idegenben és hazai pályán is elverték), és olyan ellenfelek ellen hullajtottak pontokat, akiket simán illett volna legyőzniük (a korántsem acélos West Hamtől oda-vissza kikaptak).

Zombori szerint tehát különösebben nem kell átalakítani a csapatot, a középpálya nagyon erős, csatárt viszont kell igazolnia a francia mesternek. „Felmerült Nicolas Anelka érkezése, ami egy újabb mesteri húzás lenne Wengertől. A francia 28 éves kora ellenére képes a megújulásra, és tavaly a Bolton játékosaként megmutatta, hogy nem felejtette el a góllövést.” Az elmúlt szezonban Anelka a bajnokságban 12-szer volt eredményes, és a válogatottban is jó néhányszor betalált.


Megsínylik az Ágyúsok Henry távozását? 2

Wenger feltehetõen még egy évig kitart (AP)


A nagy átalakulás még várat magára

Az egykori magyar válogatott labdarúgó szerint a védelemben Senderos helyére kell találnia Wengernek egy elsőosztályú centerhalfot. „A svájci védő második vagy harmadik választás ezen a poszton. Nem hiszem, hogy a mester egy nagy sztárt igazolna, remek szeme van, biztosan talál megfelelő embert.” Sok pénze nincs is a klubnak annak ellenére, hogy Henry-ért 24 millió eurót kaptak a Barcelonától. Az Arsenal még mindig nyögi az 579 millió euróért felépített Emirates stadion költségeit, jelenleg 250 millió a tartozásuk.

Zombori szerint nagy változások csak 2008-ban várhatóak az Arsenalnál. A szakkommentátor kizártnak tartja, hogy Wenger meghosszabbítsa a következő szezon végéig szóló szerződését, és vele együtt jó néhány általa „felnevelt” fiatal is otthagyhatja a csapatot. Fabregasért például már idén is bejelentkezett a Real Madrid, de a spanyol válogatott középpályás feltehetően pont a francia mester miatt maradt.

Miért is ment?

Thierry Henry 1999-ben került Londonba, ahol Arsene Wenger vezetőedző kezei alatt Európa egyik legveszélyesebb csatárává vált. Henry távozásában is a tréner személye volt a döntő, ugyanis a szakember jövője bizonytalanná vált, miután jó barátja, David Dein alelnök lemondott posztjáról.

“Dein úr távozása bizonytalanságot idézett elő a csapatnál. Bár Wenger azt mondta, marad a klubnál, a jelenlegi helyzetben ez egyáltalán nem biztos. Remélem, hogy marad, de erről nem voltam igazán meggyőződve, ezért úgy határoztam: távozok. Életem legnehezebb döntése volt” – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok játékos. A támadó azt mondta: a játéka, a történelme és a stadionja miatt választotta az FC Barcelonát.

—-Névjegy—-

Thierry Daniel Henry (Les Ulis, Párizs, 1977. augusztus 17.) világbajnok és Európa-bajnok francia labdarúgó. AS Monacoban kezdte profi pályafutását ahol eleinte még a széleken mutathatta meg képességeit. Itt ismerkedett meg Arséne Wengerrel aki a későbbiekben óriási segitséget nyújtott ahhoz hogy Thierryből elismert futballista legyen. Kirobbanó sebességének, remek reflexeinek és a gólvágó tulajdonságának köszönhetően vált minden idők egyik legkiemelkedőbb focistájává. A ’98-’99-es szezonban, az olasz Juventus csapatát erősítette, ahol azonban nem ment neki a játék, egy évvel késöbb Wenger az Arsenalhoz szerződtette, ahol mára élő legenda lett belőle. 2003 és 2004-ben is jelölték a “FIFA Világ legjobb játékosa” címére, és 2004-ben Pelé őt javasolta a “125 élő focista legenda” közé.

Ian Wright rekordját megdöntve, szárnyalta túl a mágikus 200 gólos határt az Arsenalnál. Henry nyolc londoni idénye során 364 mérkőzésen 226 góllal segítette együttesét, amely ezalatt két bajnoki címet és egy FA Kupa-sikert gyűjtött be. A Bajnokok Ligája 2005/2006-os kiírásában a döntőig menetelt a gárda, ott azonban 2-1-re kikapott a Barcelonától.

Habár csatár poszton játszik, mégis gyakran a saját térfelén tevékenykedik, hogy labdát szerezzen, vagy éppenséggel kapjon. 2006-ban Henry lett az első játékos, aki 5 egymást követő évben több mint 20-szor talált be az ellenfél kapujába. Aranycipőre 4-szer (2002, 2004, 2005, 2006) jelölték, amit kétszer meg is nyert (2004, 2005). A francia labdarúgó-válogatottban 91 mérkőzésen 39 gólt szerzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik