1956

Matrózszerelem, gonosz kulákok és Hajmási Péter – színdarabok 1956-ból

Farkas Mariann
Farkas Mariann

2016. 09. 27. 09:57

A vidéki és fővárosi színházak államosítása és újraszervezése 1949 második felében fejeződött be. A korabeli kultúrpolitika elvárása az volt, hogy a színpadra kerülő darabok politikai-eszmei szempontok szerint is megfelelőek legyenek. Ehhez kulcsfontosságú lett volna a megbízható vezető művészek elhelyezése az egyes társulatoknál, de a művészvilágban kevés volt az olyan “jó káder”, aki művészi teljesítménye alapján is alkalmas volt vezető pozíció betöltésére.

A színházi vezetőknek nemcsak művészeti és szervezési feladataik lettek, hanem a művészek erkölcsi jobbítása is – különös tekintettel a bohém életvitel felszámolására. A párt szerint ehhez közelebb kellett hozni a dolgozókat a művészekkel, és olyan darabokat kellett műsorra tűzni, mely ideológiájával utat mutat művésznek, közönségnek egyaránt. Kevés volt azonban a megfelelő színdarab, ezért a párt Színházi Szakbizottsága (mert volt ilyen is) létrehozott egy Dramaturgiai Tanácsot, melynek tagjai között több kommunista színházigazgató, rendező és dramaturg volt. Fő feladatuk az volt, hogy a színházak műsorainak összeállítása során érvényesüljenek az ideológiai elvárások. A minisztérium munkáját “segítve” véleményezték a jóváhagyásra leadott műsorterveket, de javaslataik nem mindig érvényesültek.

A Dramaturgiai Tanácson kívül más munkaközösségek is alakultak. Volt munkacsoport, melynek feladata a politikai operett műfaj megteremtése és népszerűsítése volt.

A hasonló profilú színházak közös dramaturgiák felállítására vállalkoztak. A zenés színházak az Operaház dramaturgiáját követték, a prózai színházak a Nemzetiét, a Bábszínház és az Ifjúsági Színház pedig az Úttörő Színházét. A magyar drámairodalom 1945 előtti művei csak akkor kerültek színpadra, ha valamilyen módon aktualizálni lehetett őket. Az új darabok témaválasztása a bürokratizmus, a szocializmus építésének hivatali kerékkötői (Sólyom László: Holnapra kiderül) és a korszak társadalmi-politikai problémái (Vészi Endre: A titkárnő) mentén működött.

Dunajevszkij Szabad szél című műve volt a legtöbbet játszott szovjet darabok egyike. A trieszti kikötő matrózvilága, a partizán múltú jófiúk és az imperialista rosszfiúk ellentétének középpontjában a szabadság és az önfeláldozás áll, szerelmi szállal színezve.Forradalmi jelenet, fegyverszállító hajó felrobbantása, derék partizán és hű szerelmese – minden van benne, ami a „modern” és „aktuális” szórakoztatáshoz kellett, ráadásul mindez operett műfajban. A fináléban a kórus által énekelt dal (főleg a refrénje: „Szél, szél, szállj Keletről hozzánk / Szél, szél új világot hozz ránk!”) olyan népszerű lett, hogy a korabeli tömegrendezvényeken rendszeresen használták háttérzeneként.

 

Jóravaló leány és brigádvezetők

Sós György Pettyes című színdarabja prózai és zenés változatban is színpadra került. A címszereplő Pettyes, egy szeplős, bátortalan ifjú honvéd, aki almalopásba keveredik. A szereplők között a szerző igyekezett felvonultatni a korabeli vidék teljes tablóját: vannak itt gonosz kulákok, bűnöző hajlamú gyújtogatók, becsületes TSZ-munkások, brigádvezető, és persze jóravaló leány is, akibe Pettyes szerelmes lesz. A darab népszerű volt, később regényként is megjelent.

Urbán Ernő Tűzkeresztség című műve a korabeli beszámolók alapján a nézők megtanulhatják, „hogyan igyekszik éket verni az ellenség” a termelő csoportokba, és hogy hogyan kell a gyakorlatban alkalmazni a párt parasztpolitikáját. A negatív szereplő egy “minden hájjal megkent, aljas” kulákasszony, Sóhár Lidi, akinek ellenpólusa Boziné, a nagyszerű párttitkár asszony. A helyi újság szerint a szegedi bemutatót több TSZ termelőcsoportja együtt nézte meg, és megbizonyosodtak arról, hogy a párt „biztos kézzel vezeti a parasztokat” a fényes jövő felé.
Urbán egy másik műve a szovjet művészetpolitika által kijelölt, és nálunk is átvett irány által preferált szatírák egyik legjobbika volt ebben az időszakban. Az Uborkafa című darab kisvárosi környezetben mutatta meg a jó kommunisták harcát a basáskodó vállalatvezetővel szemben. A párt oldaláról kapott ugyan némi kritikát a népi demokrácia jó oldalának kevésbé részletgazdag bemutatása, de a szakmai körökből érkező, a szatíra műfaját elmagyarázó válaszok végül lecsillapították a kedélyeket.

Amire éhezett a magyar

1954 közepén tűzte műsorra a miskolci színház a Csárdáskirálynőt. Újraírt verzió volt, de a magyar  közönség már nagyon ki volt éhezve egy igazi Jajj, cicá-ra, és olyan elsöprő siker lett, hogy a következő évadban hét vidéki színház és a Fővárosi Operettszínház is bemutatta. Ez volt az a legendás előadás, melyet Szinetár Miklós rendezett, és Honthy Hanna játszotta Cecíliát, Feleki Kamill pedig Miska szerepét. A műsorpolitika kénytelen volt meghajolni a közönség igénye előtt, és a darab a következő évadokban is tarolt: 1954 közepe és 1957 eleje között másfél millió néző dúdolta a nézőtéren a Hajmási Péter, Hajmási Pál-t.

 

A Csárdáskirálynő sikerének következtében megváltozott a műsorpolitika: az 1955/56-os évadra már a vidéki színházak bemutatóinak 80%-a zenés darab volt, jellemzően vígjáték.

Háttérbe szorultak a szovjet darabok, és az addig is csak elvétve felvállalt nyugati darabok. Karinthy Ferenc Ezer év és Sarkadi Imre Szeptember című színműve aratott csak nagyobb sikert. Az évadban mindössze 4 Shakespeare-premier volt, abból kettő igazán jelentős: a Hamlet Debrecenben Mensáros László főszereplésével, és a III. Richárd Major Tamással a Nemzetiben.

A fővárosi és vidéki kőszínházak mellett nagy szerepe volt azoknak a vándortársulatoknak, melyeknek az volt a feladata, hogy eljuttassák a művészetet az állandó színházzal nem rendelkező településekre is. Két nagy utazó színház volt: a Magyar Néphadsereg Színháza, és az Állami Déryné Színház (korábban Állami Faluszínház), mely 10-12 társulattal járta a vidéket. Az előadásokat a vállalatok szakszervezeteinek kultúrfelelősei igyekeztek teltházassá tenni, szorosan együttműködve a színházak közönségszervezőivel. A budapesti színházak bérleteinek fele fizikai dolgozóké volt. Az állam alacsonyan tartotta a jegyárakat, és nagy hangsúlyt fektettek a bérletek értékesítésére. A forradalmat megelőző évadban már 5 és fél milliós nézőszámnál tartott a magyar színházvilág, és a jegyértékesítésbe az IBUSZ-t is bevonták.

Fotó: Fortepan

Olvass még 1956-ról!

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.