Vége
Hosszúra nyúlt a Kormányinfó, közel három órán keresztül tartott. Köszönjük a figyelmet.
Hosszúra nyúlt a Kormányinfó, közel három órán keresztül tartott. Köszönjük a figyelmet.
Továbbra is próbál valamit kihúzni Gulyás Gergelyből Kósa Lajos Pegasusos kijelentésével kapcsolatban néhány kormánykritikus újságíró. Nem könnyű, a Telex újságírójának azért annyit sikerült, hogy Gulyás azt mondta:
Nem politikusok és a nyilvánosság előtt kell ezt minősíteni.
Egyszerre hozzák majd nyilvánosságra az oltások hatékonysági adatait – mondta a Telexnek Gulyás Gergely. De miért nem lehet tudni, hogy azok akik kórházba vannak, hány százaléka van beoltva, milyen oltással vannak beoltva, mikor lettek beoltva? – jött a következő kérdés. Szeretnék, ha ezek az adatok is rendelkezésre állnának és nyilvánosságra kerülnének – válaszolta a miniszter.
A sajtó felelősségét firtatja a miniszter:
Nem mindenki nőtt még fel ahhoz a feladathoz, hogy egy világjárvány közepén vagyunk. Ha az adatokat nem értelmezzük egyidejűleg, akkor téves feltételezésekre lehet jutni.
A napi adatszolgáltatást Gulyás Gergely is indokoltnak tartja.
Ha Pfizer adható 5 és 11 év közöttieknek, akkor bőven van Pfizer – mondta a miniszter.
Gyors kérdés-válasz: Kell tartani Magyarországon élelmiszerhiánytól? Nem, nem kell tartani.
Nem jelenthető ki, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasust, csak azt lehet kijelenteni, hogy Kósa Lajos azt mondta, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasus – erre hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, de megemlítette azt is, hogy Vadai Ágnes szerint nem pont ez hangzott el a nemzetbiztonsági ülésen.
Ha valaki feltételezi, hogy megfigyelték, és tudja, hogy nem tagja semmilyen szervezetnek, csak egy vidéki polgármester, újságíró, jogász, akkor mit tehet? – kérdezte a 444 újságírója. Gulyás elmondta, hogy: a nemzetbiztonsági törvény panaszjogot biztosít.
Bezárják azokat a benzinkutakat, melyek nem rögzítik az árakat. Ez természetesen az autópálya melletti benzinkutakra is vonatkozik.
Már az egész Bige-család beszállt a baloldal támogatásába? – kérdezte a TV2 munkatársa. Gulyás Gergely arra hívta fel Bige László figyelmét, hogy a kampánytámogatásnak is megvannak a törvényi feltételei. Bige a hvg.hu-nak arról beszélt, hogy annyi támogatást ad Márki-Zay Péternek, amennyit kér.
Milyen adatok alapján dönt úgy a kormány, hogy nem szigorít – kérdezte a 24.hu újságírója. Gulyás Gergely erre konkrétan nem válaszolt, azt mondta, hogy hetente értékelik a helyzetet és legjobb belátásuk szerint döntetnek.
Mit jelent az, hogy az egészségügyi kapacitások rendelkezésre állnak? – ez volt a következő kérdés. A kormányülésen megnézik, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, elegendő-e a személyi állomány.
Most 488-an vannak lélegeztetőgépen, de most is 1000 felett van a lélegeztetőgépek száma.
Az egészségügy átoltottsága 95 százalék felett van – válaszolta Gulyás a 24.hu kérdésére. Később születhet olyan döntés, hogy a harmadik oltást is kötelezővé teszik az egészségügyben. Ez hetek, hónapok múlva bekövetkezhet.
Az Operatív Törzs ügyeleti központjába futnak be az adatok a kórházaktól, itt összesítik ezeket – mondta a miniszter. Ezek az adatok:
Kiderült az is, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság naponta nézi, hol van szükség betegágyra, hol kell növelni a személyi állományt, ennek megfelelően döntenek. Országos szabályozás nem lesz.
Romániából meghatározott létszámból fogadunk betegeket, ez a szám 50 fő, de Gulyás elmondása szerint egyelőre ezen a kereten belül vagyunk.
A Gulyás Gergely által bejelentett hír hatására alaposan beszakadt a Mol tőzsdei jegyzése, 2,6 százalékos a mínusz, de korábban 6,35 százalékos volt a szakadás. Ami pedig a forgalmat illeti, érthető módon ott is komoly ugrást tapasztaltak a bejelentést követően, a Mol lett a BUX második legforgalmasabb papírja. A Mol komoly kilengésekkel tarkított esésének köszönhetően a BUX index is lefordult, 0,7 százalékos volt a mínusz a börzén, úgy hogy a bejelentés előtt még 0,6 százalékos emelkedésével az európai élmezőnyben szerepelt a magyar tőzsde. Most már azonban a sereghajtók között van.
16 ezer 60 év feletti kapott Sinopharmot, miközben a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek negyedének nincs antitestes védettsége – írta meg a 24.hu. A Népszava kérdésére Gulyás azt válaszolta, hogy ha ezt kérik, akkor ezt kapják.
Kizárt, hogy kormányzati szinten fogadjuk az uniós LMBTQ nagykövetet – mondta Gulyás Gergely azt követően, hogy meglepődött azon, hogy létezik ilyen pozíció. Az MTV gálát egyébként szerinte lehet, hogy a kormány elleni provokációra fogják felhasználni.
Miért nem hallgatnak a szakértőkre? – kérdezi az RTL Klub munkatársa. A válasz a szokásos: lehet még szigorítás, de a legfontosabb, hogy mindenki oltassa be magát. A halasztható műtétekről a miniszter elmondta, hogy egységesen ilyen döntés nincs.
Felmérik, hogy az iskolákban az átoltottság mértéke milyen, kedden lesz eredmény – erről is beszélt a miniszter.
Pfizerből több mint 3 millió, Modernából és Janssenből egy-egy millió körüli, Sinopharmból 2 millió fölött áll rendelkezésre a raktáron, a Szputnyik-V vakcina gyakorlatilag elfogyott.
Jelenleg a beadott oltások kétharmada Pfizer
– válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy vannak-e olyanok, akik Sinopharmot kérnek.
Gulyás beszélt arról is, hogy az ingyenes parkolás bevezetése egyelőre nem merült fel.
Karácsony Gergelynek igazat kell mondania – ez a párbeszéd játszódott le Gulyás és az Origo újságírója között a Városháza ingatlanügyével kapcsolatban. Gulyás szerint Karácsony a teljes tagadásból a részleges beismerésig jutott, az eladás ötlete miatt pedig aggódik.
Arra a kérdésre, hogy államtitok sértés volt-e Kósa Lajos részéről, hogy elmondta, a Belügyminisztérium vette meg a Pegasus-kémszoftvert, Gulyás azt válaszolta, hogy ezt a hatóságoknak kell megállapítaniuk.
Pintér Sándor tájékoztatásához tartom magam, ebből következik a magatartásom is
– mondta a miniszter.
Gyűlöl színházba járni és a magyar irodalom 80 százalékát kukázná – ezt mondta Demeter Szilárd, de Gulyás arra nem akart reagálni, hogy le kéne-e mondania Demeternek. Annyit tett csak hozzá ehhez, hogy
nem vesz részt kulturális vitákban, de szeret színházba járni.
A Fidesznél elvárják, hogy mindenki be legyen oltva. Aki a kormányban dolgozik, az oltassa be magát – mondta a miniszter, de azt is hozzátette, hogy úgy tudja, a Fideszben mindenki be van oltva.
Minden koronavírus-adatot, amit az NNK publikálni tud, nyilvánosságra fognak hozni. Azt ígérte a miniszter, hogy hamarosan részletesebb adatokkal szolgálhatnak majd a vakcinák hatékonyságáról, átoltottságról, fertőzésszámokról.
Energiaválság van Európában, a földgáz ára 400 százalékkal nő. Magyarországon kívül mindenhol emelkedett a rezsi ára – mondta a miniszter. Hozzátette: a fogyasztók számára a kormány fenntartja a csökkentett rezsiárakat. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy napi szinten 1000 fölött van az illegális határátlépési kísérletek száma Magyarországon.
A kormány tárgyalt a benzin áráról is. Megállapították, hogy Magyarországon a benzin ára európai viszonylatban nem drága, ettől függetlenül úgy döntöttek, hogy:
480 forintos felső határral rögzítik a 95-ös benzin és a gázolaj árát – jelentette be Gulyás Gergely.
Az intézkedés november 15-én lép életbe és három hónapra vonatkozik.
Ezért arra kérik őket, hogy oltassák be magukat. Azt nem tudják megmondani, hogy mikor lesz a negyedik hullám csúcsa.
Egy esetleges ötödik hullámban csak az lesz védett, akinek van harmadik oltása
– erről is beszélt a miniszter.
A járványi adatok ismertetésével kezdete a miniszter a csütörtöki Kormányinfót, majd arról beszélt, hogy most már van fegyver a vírus ellen, ez pedig az oltás. Aki oltást kap, ott 100 emberből egy betegszik meg és akik beteg lesz, az is enyhe tünetekkel vészi át a betegséget – mondta Gulyás Gergely. Az oltások hatékonysága viszont 6 hónap után elkezdenek csökkenni, ezért azt javasolják, hogy harmadik, megerősítő oltást mindenki vegyen fel. November 22-től oltási akció indul: 101 oltóponton bejelentkezés nélkül is meg lehet kapni az oltásokat.
Ellátási zavar és veszélyhelyzet nem áll fent és kötelező oltást továbbra sem kívánnak elrendelni, kivéve az állami szférában. Az egészségügy átoltottsága nagyon jó – mondta a miniszter.
Október 31-én este jelentették be, hogy Gulyás Gergely elkapta a koronavírust. A Miniszterelnökséget vezető miniszter már jól van, csütörtökön Kormányinfót tart.