Thomas Cranmer canterburyi érsek 470 éve, 1556. március 21-én halt meg. A vallási vezetőt Oxfordban vetették máglyára I. (Véres) Mária angol királynő parancsára – írja a Rubicon.
Cranmer szegény nemesi családból származott, így papi pályára szánták, Cambridge-ben 1523-ban megszerezte a teológiai doktori fokozatot. A pestis miatt hamarosan elmenekült, és Essexben találkozott VIII. Henrik királlyal, aki felfigyelt a művelt férfira. Cranmer hamarosan a király bizalmasainak körébe került, később pedig V. Károly német-római császár mellett nagyköveti tisztet töltött be.
Ekkorra VIII. Henrik és a pápa konfliktusa olyan mértéket öltött, hogy a király úgy döntött, szakít a katolikus egyházzal. A kereszténység megreformálásával Cranmert bízta meg, aki 1533-tól a frissen létrejött anglikán egyház első számú papi vezetője, Canterbury érseke lett. VIII. Henrik halála után, a kiskorú VI. Edward idején Cranmer teljhatalommal bírt az anglikán egyházban.
1553-ben azonban váratlan fordulat következett be, mert Edward halálával VIII. Henrik idősebb lánya, Mária szerezte meg a trónt. Cranmer ráadásul kísérletet tett arra, hogy mást ültessen helyette a trónra, így a hatalomra kerülő királynő árulás vádjával bebörtönöztette őt. Hároméves pere során többször kényszerítették tanai visszavonására, amire hajlandó volt, de végül mégis máglyahalálra ítélték.
Sajnos a régi időkben nem volt ritkaság, hogy papokat, egyházi vezetőket börtönöztek be, kínoztak meg és végeztek ki hitük miatt. Alábbi cikkeinkben több hasonló ilyen esetről is beszámoltunk:
