Napjainkban kevés igazán érintetlen terület létezik a Földön, és számuk továbbra is csökken. Elsőre talán meglepő lehet, hogy az ilyen értékes élővilágokat még a mai környezetvédelmi törvények mellett is a pusztulás veszélye fenyegetheti, pedig nem kell messzire menni, hogy példát lássunk erre. Magyarországon az idei évben is vágtak tarra olyan erdőrészeket, amelyek Natura 2000-es védelmet élveznek.
Európán kívül azonban ennél drámaibb esetek is történtek már, és vannak kilátásban jelenleg is. Most például a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) váltott ki széleskörű felháborodást, miután májusban bejelentette, hogy 124 millió hektárnyi területet kínál licitre olaj- és földgázkitermeléshez. Az áruba bocsátott 52 parcella itt-ott ugyan igyekszik kikerülni az ország esőerdeinek védett területeit, ám a The Guardian értesülései szerint sok helyen mégis van átfedés.

Veszélyeztetett állatok élőhelyeit tehetik tönkre
Az Earth Insight természetvédelmi szervezet jelentése szerint az olaj- és gázkitermelésre kijelölt területek mintegy 64 százaléka trópusi esőerdőt fed le, 23 százaléka pedig védett helyszíneket.



