Tudomány zöldövezet

Bámulatos új állatokat találtak Dél-Amerikában

Trond Larsen
Új szalamandrafaj.
Trond Larsen
Új szalamandrafaj.

Egy kutatócsoport tagjai 27 korábban ismeretlen fajra bukkantak Peru egyik természetvédelmi területén. Az újonnan azonosított állatok között egy nagyon ritka emlős is szerepel.

Amint a Conservation International közleményéből kiderül, a szakértők összesen négy új emlős-, három kétéltű-, nyolc hal- és tíz lepkefajt fedeztek fel a dél-amerikai ország Alto Mayo nevű területén. Ez egy több mint 700 ezer hektáron elterülő térség, amely erdők, mocsarak és hegységek mellett számos települést is magában foglal – jegyzi meg az IFLScience.

A csapat tagjai többek között rátaláltak egy korábban ismeretlen szalamandrára, két valószínűleg új fajnak számító kígyóra, valamint egy eddig nem ismert mókusfajra is. Mind közül a legkiemelkedőbb felfedezésük egy rendkívül ritka, félig vízi életmódot folytató új egérfaj.

Az újonnan felfedezett állatokról készül képeket alábbi galériánkban lehet megtekinteni:

12 fotó

A 38 napig tartó expedíció során az új állatok mellett a kutatók több min 2000 fajt figyeltek meg, amelyek közül 34 kizárólag az Alto Mayo területen él. Sokukat a kihalás fenyegeti, mivel a városok és mezőgazdasági földek terjeszkedése jelentős erdőirtásokkal jár a térségben.

A szakértők azt remélik, hogy munkájuk segít ráébreszteni az emberek arra, mennyire fontos is az Alto Mayo erdőinek, illetve az abban élő állatfajoknak a megóvása.

Kapcsolódó
Veszélyes kobrát és űrlényszerű állatot is felfedeztek 2024-ben
De még így is fajok millió várják, hogy felfedezzük őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik