74 éves korában rakott tojást a világ legidősebb ismert vadmadara, a Wisdom nevű Laysan-albatrosz – írja az IFLScience. A faj monogám, a tojó idén talált magának új hímet, miután előző párját 2021-ben elvesztette.
Wisdomot azt követően azonosították, illetve jelölték meg, hogy 1956-ban a Midway-atollon költött. Az albatroszok ötéves koruk előtt nem tojnak, ez azt jelenti, hogy a nőstény legalább 74 éves.
Az érintett populáció minden év novemberében tér vissza a Csendes-óceán északi részén fekvő Midway-atollhoz, hogy a példányok szaporodjanak.
Az utódok többségének apja Akeakamai volt, akivel a nőstény 60 éven át alkotott párt.
„Minden évben, amikor Wisdom visszatér, többet tudunk meg arról, hogy a tengeri madarak meddig képesek élni és fiókákat nevelni” – mondta Dr. Beth Flint biológus még 2021-ben. Mint hozzátette, a tojó felbukkanása nemcsak a madarak iránt érdeklődőket nyűgözi le, hanem annak megértésében is segít, hogy miként lehetne megóvni ezen tengeri madarakat.
Miután 2021-ben Akeakamai eltűnt – és valószínűleg elpusztult – Wisdom egy ideig egyedül maradt, majd 2024 márciusában úgy tűnt, hogy más madarakkal kezdett el kapcsolatot keresni. Flint szerint az albatroszok alapvetően egy életre választanak párt, de szükség esetén új partnert kereshetnek.
A tojó két évet kihagyott, idén novemberben viszont új párjával tűnt fel az atollon, a közelmúltban pedig kiderült, hogy ismét fészkel. Jon Plissner biológus szerint Wisdom egyedülálló, az utána következő legidősebb egyedek a térségben nagyjából 45 évesek.
A tojások többségét december elején rakja a faj a régióban, a költési idő nagyjából 65 nap, a fiókák pedig januárban vagy februárban kelnek ki. „Az itt rakott tojások körülbelül 70–80 százaléka minden évben kikel. Ezeknek mintegy 50 százaléka marad életben, és hagyja el Midwayt” – mondta Plissner.