Négy B50-es bombázó tért haza az arizonai Davis-Monthan légibázisra a kanadai Goose légibázisról 1950. november 10-ének éjjelén. Az egyik gépnek előbb egy, majd még egy motorja meghibásodott, a legénységnek ezért az előírások szerint meg kellett szabadulnia a szállított bombáktól. Mindent szabályosan tettek, beállították a fegyverek önmegsemmisítő mechanizmusát, hogy azok 3200 méterrel a felszín felett felrobbanjanak.
Ez meg is történt Québec tartományban, a Szent Lőrinc-folyó partján fekvő Rivière du Loup város közelében, a bombázó pedig biztonságosan landolt a legközelebbi amerikai légibázison, a Maine állambeli Loring támaszponton – írja a Múlt-kor.hu. A hivatalos amerikai magyarázat szerint konvencionális, azaz hagyományos bombákról volt szó, az igazság csak 30 év múlva derült ki:
A bombák tehát a felszín felett 3,2 kilométerrel léptek működésbe, a környéken lakók hatalmas dörejre ébredtek, mégsem „atomrobbanás” történt. Ennek oka, hogy a 15 bomba egyike sem volt felszerelve a plutóniummaggal, amely a maghasadás beindításával előidézi a láncreakciót. Ezeket az alkatrészeket az Egyesült Államok Atomenergia-Bizottságának három telephelyén őrizték, innen lehetett volna őket szállítani a légibázisokra.
Az is tény azonban, hogy nem mindegyik bombához volt ilyen alkatrész, ugyanis ezek gyártása nem tudott lépést tartani az egyszerű, uránból készült neutrontükörrel (amellyel a „mag” részecskéi ütköznek aktiváláskor) felszerelt bombatestekkel. Az urán azonban bennük volt, így 45 kilogrammnyi U-238-as uránizotóp szóródott szét a térségben, amelyet soha nem gyűjtöttek össze.
