Tudomány zöldövezet

Ezért érdemes a kertben hagyni a levélkupacokat

Vaivirga / Getty Images
Vaivirga / Getty Images

Az ősszel összegereblyézett levélkupacokba gyakran beköltöznek a telelésre készülő sünök, ezért csak nagyon óvatosan szabad szétbontani azokat – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A szervezet szerint a halmok elszállításakor nagyon óvatosnak kell lenni, de még jobb lenne, ha a lehullott lomb elhelyezése, komposztálása helyben, a kertekben történne, így biztosítva búvó- és táplálkozóhelyet a környék állatainak, köztük a sünöknek is.

Ha mégis zsákokba gyűjtenénk a leveleket, lehetőleg ne vasvillával kezdjünk neki a munkának, hanem finoman forgassuk át a kupacokat, így győződve meg arról, hogy nincs-e alatta lakó. A zaj hatására összegömbölyödő sün tüskéire szúródó levéltörmelék szinte láthatatlanná teszi az állatot, ezért a halom alapi részéhez jutva nagyon figyeljünk a gömbölyded formákra.

Soha se gyújtsuk fel helyben az ilyen rakásokat, mert a lángok elől a sünök nem fognak, tudnak elmenekülni, hiszen védekezési stratégiájuk az összegömbölyödésre épül, ezért megégnek. Az avar égetését ráadásul, 2021 januárjától, a törvény is tiltja.

Ha a lombhalom megbontásakor telelő sünt találunk, akkor lehetőség szerint tegyünk vissza rá kellő vastagságú rétegben leveleket és ágakat vagy a közelben, bokrok takarásában készítsünk egy ilyen növényi halmot, ez alá tegyük be a sünt.

Kapcsolódó
Új, tüske nélküli sünöket fedeztek fel
Ezek az úgynevezett szőrös sünök csupán 12-14 centiméteresre nőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik