Már elkezdődhetett a Tejútrendszer és az Androméda találkozása

Egy új vizsgálat alapján a galaxisok a véltnél is nagyobbak lehetnek.

Egy friss tanulmány alapján lehetséges, hogy a Tejútrendszer már érintkezik is a szomszédos Androméda-galaxissal – írja az IFLScience. A galaxisról régóta úgy tartják, hogy ütközőpályán van rendszerünkkel, a találkozás pedig nagyjából 4,5 milliárd év múlva következhet be.

A szakértők a közelmúltban azt vizsgálták, hogy mekkora kiterjedésűek valójában a galaxisok, és arra jutottak, hogy a vártnál is nagyobbak.

Ez azt jelenti, hogy a két rendszer már érintkezésben lehet.

A kutatók tanulmányukban kiemelték, hogy egy galaxis tömege jóval túlmutat a csillagkomponensen, a diffúz gáztömege, az úgynevezett cirkumgalaktikus közeg pedig a galaxisokat összekötő kozmikus háló kapcsolódási pontjaként működik. Ez a gázhalmaz tartalmazza az általunk látható tömeg mintegy 70 százalékát.

Ennek ellenére meglehetősen keveset tudni róla, mivel eddig csak úgy tudták megfigyelni, hogy felmérték: a háttérobjektumok, így a kvazárok fénye mennyire nyelődik el benne. A cirkumgalaktikus közeg szubstruktúráit ezért korábban nem vizsgálták közvetlenül.

A kutatók most új képalkotási technikák segítségével a mintegy 270 millió fényévre lévő IRAS 08339+6517 jelű csillagontó galaxist elemezték. Eredményeik alapján a rendszer csillagai a galaktikus középponttól mintegy 7800 fényévre terjednek ki, cirkumgalaktikus közege viszont mintegy 100 ezer fényévre.

Ez azt jelzi, hogy a galaxisok a véltnél nagyobbak. Nikole M. Nielsen, a Swinburne Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint immár látják, hogy hol áll meg a galaxis hatása, hol található az az átmenet, ahol a galaxis az azt körülvevő közeg része lesz, hol csatlakozik be a kozmikus hálóba.

A felfedezés a galaxisok kölcsönhatásainak és fejlődésének alaposabb megismeréséhez is hozzájárulhat. „A cirkumgalaktikus közege óriási szerepet játszik a gáz körforgásában” – emelte ki Nielsen.

Amennyiben a galaxisok valóban nagyobbak, mint eddig gondoltuk, úgy lehetséges, hogy a Tejútrendszer és az Androméda találkozása már el is kezdődött. Igaz, egy, a közelmúltban megjelent tanulmány cáfolta, hogy a két galaxis valóban ütközőpályán lenne.