Tudomány

Kádár tettestárssá vált Rákosi bűneiben

Az 1940-es évek végén Kádár Jánost padlóra küldte két tragédia, édesanyja és öccse elvesztése, 1949-ben kötött házasságával pedig – 37 évesen – megkezdődött „önálló” élete. Közben bekerült a párt legfelsőbb vezetésébe, belügyminiszterként a közigazgatás egyik csúcsára jutott. Bár később igyekezett kimagyarázni, a valóságban azonban aktív részese volt a diktatúra, a terror, az elnyomás kiépítésének, illetve működtetésének: Rákosi tettestársává vált. Nem volt véresszájú, ám meggyőződésből gyűlölte az előző rendszert, komolyan vette az osztályharcot.

Budán még harcok folytak, de Pesten már a Vörös Hadsereg volt az úr, mikor a szovjetek nyomában Moszkvából hazatérő kommunista vezérkar felvette a kapcsolatot az itthoni elvtársakkal. A magyar pártot megtizedelték a háború alatti letartóztatások, börtönbüntetések, zsidótörvények és kivégzések, ezért utóbbi csoport fejének ekkor Kádár János számított. A moszkoviták azonnal magukhoz ragadták a hatalmat, Kádárt pártfegyelmivel üdvözölték, és likvidátornak nevezve erősen éreztették vele a bizalmatlanságot korábbi hibáiért.

Ennek ellenére karrierje felfelé ívelt, hamarosan (Farkas Mihály mellett) az egyik főtitkárhelyettesként egyből Rákosi Mátyás után következett a párthierarchiában, bár ez gyakorlati hatalmat nem igazán jelentett. Budapest rendőrfőkapitány-helyetteseként komoly szerepet bíztak rá a kommunista hatalomátvétel megalapozásában, ám e pályája nem tartott sokáig. Kádár szervezte az első népbírósági ítélet végrehajtását, nyilvános kettős akasztást az Oktogonon, ami nem kis balhéba fulladt, ám második pártfegyelmijét nem ezért kapta.

Ezzel ért véget sorozatunk előző része, amelyben történészekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak a visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, „pletykák” felgöngyölítésére is. Beszélgetőpartnerünk továbbra is Dr. Krahulcsán Zsolt történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársa. A téma pedig

Kádár útja a belügyminiszterségig, szerepe a Rákosi-rendszer bűneiben, az akasztással végződő pócspetri koncepciós per. Közben pedig élete gyökeres fordulatot vesz, és két meghatározó tragédiát él át gyors egymásutánban.

Varga Jennifer / 24.hu Dr. Krahulcsán Zsolt történész

Véget ért a nyomor

Kádár János gyermekévei és ifjúsága szörnyű szegénységben telt. Egyszobás, komfort nélküli „lakásban” élt édesanyjával és nyolc évvel fiatalabb öccsével, Jenővel, akivel még az ágyuk is közös volt. Csermanek Borbála sok pluszmunkát vállalt nemcsak a puszta a megélhetésért, hanem mindkét fiát erőn felül taníttatta, ebben látva a kitörés egyetlen lehetőségét. Különleges véd- és dacszövetség alakult ki hármójuk közt, Kádár erős lelkifurdalást érzett, amiért nem váltotta be anyja hozzá fűzött reményeit, vagyis az anyagi és társadalmi megbecsültséggel járó írógépműszerész szakma helyett a nyomorral, börtönnel és életveszéllyel járó mozgalmi életet választotta.

Alkalmi munkákból próbálta eltartani magát, kifutófiú volt például egy esernyőgyárban, majd amikor 1942-ben teljes illegalitásba vonult, a párt juttatott számára szerény jövedelmet – ennek egy részét rendszeresen eljuttatta anyjának. A létbizonytalanság 1945 elejére szűnt meg, amikor a bujkálás véget ért, és főkapitány-helyettesként 33 évesen, életében először „rendes állásba” került.

Egzisztenciálisan óriási ugrás volt ez a számára, az élete stabilabbá, kiszámíthatóbbá vált, innentől kezdve már önerőből képes volt nemcsak fenntartani magát, hanem a hozzá közelállókon is segíthetett

– mondja a 24.hu-nak Krahulcsán Zsolt.

A szovjet bevonulás egy Hungária körúti lakásban érte, de nem sokkal később, immár nyíltan és törvényesen költözött egy Bródy Sándor utcai albérletbe. Pontosabban nem volt ez olyan véletlen, a hatóságok elől rejtőzve itt már többször is meghúzta magát, ugyanis a szintén kommunista Róna Ottó és felesége, Tamáska Mária lakásáról van szó. Mária ekkor már Kádárral járt férje tudtával és jóváhagyásával, akitől már jóval korábban elhidegültek egymástól – Tamáska Máriának és mai szemmel igencsak furcsán induló kapcsolatuknak külön részt szentelünk majd sorozatunkban.

Jenő öccsét a politikai rendőrségnél helyezte el, rendőrségi állást kapott Róna Ottó, Tamáska Mária és a nő testvérei szintén – Máriának a levélellenőrzési osztályon szerzett munkát.

Album059 / Fortepan Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője és felesége Kádár Jánosné Tamáska Mária.

Magyar legyen a belügyminiszter

Politikai vonalon eközben pörögtek az események. A hazánkban teljhatalmú Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) vezetője, Vorosilov marsall és Rákosiék egyaránt választások kiírását sürgették, mert úgy vélték, az erőteljes szovjet támogatással gyorsan megszerezhetik az egyeduralmat. Rajk László és Kádár azonban sokkal jobban ismerték a hazai viszonyokat, korainak vélték még a megmérettetést, és nekik lett igazuk: 1945-ben a kisgazdák arattak fölényes győzelmet.

A szovjet befolyás hatására mégis koalíciós kormány alakult, ahol a Magyar Kommunista Párt (MKP) 17 százalékos eredménye dacára többek között a legfontosabb tárcát, a belügyet is megszerezte. A szovjet vezetés ragaszkodott hozzá, hogy a posztot mindenképpen magyar (azaz nem zsidó) származású személy töltse be, így lett belügyér Nagy Imre, majd 1946. március 20-ától Rajk.

Kádár neve ekkor még nem merült fel, ennek oka lehet az is, hogy műveltségben, főleg ideológiai műveltségben jelentős elmaradásai voltak, a pártvezetés Lukács Györgyöt bízta meg egyfajta gyorstalpaló megtartására. Remek kommunikációs és szervezőképességét azért igyekeztek hasznosítani, megtették budapesti párttitkárrá, illetve komoly szerepet vitt a koalíciós tárgyalásokon, elsősorban a kisgazda párttal folytatott kemény csatákban.

Az 1947-es, hírhedt kékcédulás választásokon Kádár az MKP Nógrád-Heves-Hont megyei listáján nemzetgyűlési mandátumot szerzett, a következő évben pedig a szociáldemokratákkal kikényszerített „egyesülést” előkészítő fővárosi testületben ő vezette a tárgyalásokat. Az így létrejött új párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) még a június 14-én megtartott „egyesülési kongresszusán” a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság tagjává, illetve a párt főtitkárhelyettesévé választotta. Nagyon magas pozíciók voltak ezek, de jobbára csak informális hatalommal jártak.

Két tragédia egy éven belül

Az 1948-49-es időszak magánéleti szempontból is rendkívül fontos, az egész életét, sőt személyiségét meghatározó eseményeket hozott. Két tragédiával kezdődött, először is 1948. április 30-án meghalt féltestvére, Csermanek Jenő.

A május 1-jei ünnepségre készülve egy zászlót próbált megigazítani a lakásuk erkélyén, amikor az leszakadt alatta. Baleset történt

– mondja a történész. Hozzáteszi: részleteket nem ismerünk, annyit tudunk, hogy nem létrát használt, hanem felmászott arra a bizonyos erkélyre. Ne feledjük, Budapest utcáin nem olyan rég még harcok dúltak, rengeteg volt a sérült épület.

Varga Jennifer / 24.hu

Kádárt nagyon megviselte, hiszen rendkívül szoros, szeretetteljes kapcsolatot ápolt a féltestvérével. Nem sokkal később, 1949. február 2-án édesanyja, Csermanek Borbála is elhunyt: 65 éves volt ekkor, halálnak pontos okát nem ismerjük. Ez a tragédia már mondhatni padlóra küldte, a zárkózottságáról híres ember Borbála temetésén hangosan felzokogott.

Történt azonban pozitívum is. Miután Tamáska Mária elvált Róna Ottótól, 1949 nyarán összeházasodtak, és Kádár János hamarosan – életében először – saját ingatlanba költözött, a Cserje utca 21. szám alatt álló villába a Rózsadombon. Igaz, nem megvásárolta, hanem kiutalták neki belügyminiszteri kinevezése járulékaként 1949 augusztusában.

Rajk megy, Kádár jön

Kádár miniszterségét a fordulat évének tartott 1948-ban kell kezdenünk. Itthon ugye megtörtént a pártegyesítés, gyakorlatilag megvalósult a kommunisták egyeduralma, miközben Moszkvából az egész kelet-európai térségre ható változás indult. Sztálin úgy vélte, itt az idő zárni a sorokat, szorosabbra fűzni a viszonyt, azaz le kell számolni a helyi nemzeti sajátosságokkal – ekkor és ezért lett kiátkozva a jugoszláv titói különutas, nemzeti kommunizmus.

Rákosi Mátyás, mint „legjobb tanítvány” ezen felbuzdulva, pontosabban feltételezve, hogy Sztálin ezt tőle elvárja, a hazai pártban is elkezdte keresni a különutas árulót. Rajk László belügyminiszterben találta meg, vagy sokkal pontosabb úgy fogalmazni, őt jelölte ki e szerepre.

Egy Moszkvába küldött levelében úgy fogalmazott, hogy Rajk nem a Szovjetunió barátja, párton belül pedig belügyminiszteri munkáját illették kritikával

– mondja Krahulcsán Zsolt.

Utóbbi szerint nem tett meg mindent a belügyi szervek megtisztításáért, a rendőrségen belül még mindig túl sok az egykori Horthysta, mindemellett az ÁVO-ból hiányzik a „kellő harci szellem és vadászszenvedély”. Kádár ekkor is ott volt a háttérben – többek között – a párt Belügyi Bizottságának, azon szervezetének tagjaként, amely alá a fegyveres testületek ügyei tartoztak. A Rajkkal szembeni bizalmatlanságból, illetve kijelölt bűnbak szerepéből következett a minisztercsere, amelynek kedvezményezettje Kádár lett: 1948. augusztus 5-én vette át a belügyi tárcát egykori harcostársától.

A hatalom csúcsán vastagon benne volt

Érdemes itt kicsit megállni. Kádár 1944 végén egy illegálisan működő, tagsággal gyakorlatilag nem létező párt vezetője volt, maga is rejtőzködve, egyik napról a másikra élve a lebukás állandó fenyegetésében. Alig négy év múlva belügyminiszterként pedig már a magyar közigazgatás egyik csúcsán állt, és az ország sorsát teljhatalommal irányító kommunista pártvezetés legszűkebb, Rákosi, Gerő, Farkas és Révai alkotta körében tudhatta magát.

Azért fontos főleg utóbbit kiemelni, mert utólag, a kőkemény sztálinista vonal bukását követően igyekezett olyan képet kialakítani magáról, miszerint a Rákosi-érában ő „végig” börtönben sínylődött. Valóban ült (erről egy későbbi részben lesz szó), és már szabadulása után, ’54-től igyekezett eltávolítani magától a Rákosi-féle pártvezetés bűneit, kisebbíteni, negligálni szerepét a különböző ügyekben. Sikeres volt, hiszen a köztudatban ma is úgy él, mint aki elvállalta ugyan a belügyi tárca vezetését a legsötétebb diktatúra időszakában, ám „semmi rosszat nem csinált”, sőt valóban három évet töltött Rákosi börtönében.

Az igazság viszont ezzel szemben az, hogy Kádár János a párt legfelsőbb vezetésének tagjaként és belügyminiszterként a Rákosi-korszakban tevékeny részese volt a diktatúra, a terror, az elnyomás kiépítésének, illetve működtetésének. A párthatározatokat ebben az időben a legfelsőbb vezetés hozta, úgy funkcionált, mint valamiféle „vének tanácsa”. Informálisan minden itt dőlt el.

Kádár pedig vastagon benne volt a döntésekben, a Rákosi-korszak bűneiben gyakorlatilag tettestársi felelőssége volt.

Nem volt véresszájú, inkább egyfajta bólogató Jánosként elfogadta az instrukciókat, amelyek a korszakra jellemzően személyesen Rákositól érkeztek. Benne volt, látta, tudta, elfogadta, jóváhagyta ezeket. Meggyőződésből gyűlölte az előző rendszert és annak bűnbakká tett szereplőit, szó szerint értelmezte az osztályharcot. Teljes mellszélességgel támogatta többek között, hogy a politikai rendőrség vidéki állománya egyenruhában verje végig a falvak kulákjait, ezzel is bizonyítva a munkások, szegényparasztok előtt: a munkáshatalom nemcsak szóban van velük, hanem „tesz” is értük.

Brekó Pál / Fortepan Hősök tere, május 1-i ünnepség. A tribünön elöl balról Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László, Marosán György.

A pócspetri koncepciós per és Kádár

Kádár Rákosi-korszakbeli tevékenysége nem hagyott mély nyomot a mai köztudatban, a „tájékozottabbak” legfeljebb a pócspetri ügyet említik a neve alatt azzal az enyhítő körülménnyel, hogy azért az ítéleteket nem ő hozta. A Rajk-perben játszott szerepe pedig szinte teljesen elsikkadt, pedig aktívan közreműködött a kihallgatásoktól kezdve egészen addig, hogy az ítélet végrehajtásánál is személyesen jelen volt.

Utóbbit sorozatunk következő részében taglaljuk, nézzük most érintőlegesen Pócspetrit. A történet dióhéjban úgy szól, hogy a szabolcsi faluban tüntetés kezdődött az iskola államosítása ellen 1948. június 3-án, a megmozdulás során pedig Takács Gábor rendőr őrvezető életét vesztette. Előbb a levegőbe lőtt, majd kicsavarták kezéből a puskát, amelyből a következő lövés már őt érte. Az igazság ma sem látszik kristálytisztán, ám a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a dulakodás közben baleset történt.

A hatalom persze azonnal klerikális reakciót, lázadást kiáltott, államvédelmisek lepték el a falut, a brutális kihallgatások során három ember vesztette életét.

Arcanum Digitális Tudománytár

Kádár János, mint főtitkárhelyettes már másnap Pócspetrire utazott, majd a rendkívüli gyorsasággal letárgyalt koncepciós pert is felügyelte – Rajk Lászlóval (akkor még belügyminiszterrel) együtt. Az ítéletet valóban nem ő mondta ki, de mindvégig azon bábáskodott, hogy az megfeleljen a politikai szándéknak. Pócspetrin végül egy embert ítéltek halálra, egyet életfogytiglanra, és 18 személy kapott börtönbüntetést.

Kádár itt még együtt dolgozott Rajkkal, hogy aztán kevesebb mint egy évvel később személyesen vegyen részt már a letartóztatásában is. Ezzel folytatjuk.

Kádár János sorozatunk eddigi részei:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik