Az utolsó gyapjas mamutok mintegy 4000 éve éltek egy sarkvidéki szigeten, hogy a populáció végül miért tűnt el, az régóta foglalkoztatja a szakértőket. Egy genetikai elemzés most segíthet megérteni a helyzetet – írja a The Guardian. A tanulmány alapján az állatok valamilyen véletlen esemény, például egy extrém vihar vagy egy járvány miatt pusztultak ki.
Egy korábbi publikáció azt mutatta, hogy a Vrangel-szigeti mamutok a beltenyészet okozta káros mutációk hatására haltak ki. Az új vizsgálat megerősíti, hogy az állomány genetikai sokfélesége alacsony volt, ugyanakkor azt is feltárja, hogy a szigetet évezredeken át stabil, néhány száz egyedet számláló populáció lakta.
Love Dalén, a Svéd Természettudományi Múzeum és a Stockholmi Egyetem által közösen működtetett Paleogenetikai Központ munkatársa szerint immár magabiztosan elvethető az az elmélet, hogy a populáció túl kicsi volt, és genetikailag volt kihalásra ítélve.
A gyapjas mamutok egykor a jégkori Észak-Amerika és Eurázsia északi részein, hatalmas területeken voltak jelen, majd mintegy 12 ezer éve, az éghajlat átalakulásával és az emberhez köthető vadászati nyomás következtében a populáció egyre északabbra húzódott. A faj 10 ezer éve tűnt el a szárazföldről, a tengerszint emelkedésével elvágott Vrangel-szigeti csoport viszont 6000 éven át fennmaradt.
Dalén kollégáival a közelmúltban 13, a szigeten feltárt egyed, illetve hét, a szárazföldön talált példány genetikáját vizsgálta. Az eredmények alapján egy ponton a szigeten csupán nyolc szaporodó állat élt, 20 generáción belül azonban az egyedszám 200-300-ra emelkedett. Úgy tűnik, az állomány mindvégig stabil maradt.
A szárazföldi elődeikhez képest a Vrangel-szigeti mamutok genomja a beltenyészet és az alacsony genetikai diverzitás jeleit mutatta. A kutatók úgy vélik, hogy a populáció sebezhetőbb lehetett az új kórokozókkal szemben. Az új adatok nemcsak a mamutok kihalásának megismerésében, hanem a folyamatban lévő biodiverzitási krízis alaposabb megértésében is segíthetnek.
