Tudomány zöldövezet

Elképesztően ritka állat költözött Debrecenbe

Zoo Debrecen
Zoo Debrecen

A világ egyik legritkább papagája, egy kéktorkú ara költözött a debreceni állatkertbe – derül ki a Zoo Debrecen közleményéből. A fiatal, másfél éves hím két fajtársa társaságát élvezheti, mindketten tojók.

A kéktorkú arák (Ara glaucogularis) súlyosan veszélyeztetett állatok, mindössze 200-300 példány él a Földön. A faj Bolívia északi részének trópusi és szubtrópusi esőerdőiben őshonos, ahol elsősorban különböző pálmák törzsébe vájt üregekben fészkel, amely egyben fontos táplálékforrása is. Egyedei monogám párokban élnek, a tojásokon csak a tojó kotlik, miközben a hím eteti őt, a fiókákat – akik a kirepüléstől számítva 1 évig még a szüleikkel maradnak – azonban már közösen gondozzák.

Az élőhelyéül szolgáló erdők és szavanna irtása, valamint az illegális állatkereskedelem következtében sodródott a kihalás szélére. A 19. század végén kipusztult kubai ara után ez lehet a következő arafaj, amely teljesen eltűnik eredeti élőhelyéről. Éppen ezért kiemelten fontosak a megőrzését szolgáló nemzetközi állatkerti tenyészprogramok, amelyek sikeréhez és gyarapodásához a remények szerint a debreceni állatker is hozzájárulhat.

Kapcsolódó
Videó: nagyon ritka állatok születtek a Szegedi Vadasparkban
Már a látogatók is megtekinthetik az új jövevényeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik