Tudomány zöldövezet

Óriási bajt okozhat, aki eteti a kacsákat

Светлана Зайцева / Getty Images
Светлана Зайцева / Getty Images

Akár meg is ölhetjük a kacsákat és más vízimadarakat azzal, ha kenyérrel etetjük őket – írja az MTI Óvádi Péter közleménye alapján. Az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos keddi írása szerint ezen felül az emberekre veszélyes eredménye is lehet ennek a tevékenységnek.

A vízimadarak természetes tápláléka elsősorban a parton legelt fű és egyéb lágyszárú növények. Éppen ezért kenyérrel, pékáruval, pattogatott kukoricával és ehhez hasonló élelmiszerekkel tilos etetni a vízimadarakat, mivel megbetegedhetnek, akár el is pusztulhatnak tőlük – árulta el Koska Hedvig állatorvos. Az etetés súlyosan torzíthatja a madarak a túléléshez szükséges vonulási viselkedését is, valamint tartós károsodást okozhat az emésztőrendszerükben.

A vízimadarak etetése emellett az emberekre is veszélyt jelenthet, ugyanis a szétdobált étel növelheti a helyi patkánypopulációt, ezzel pedig elősegítheti a fertőző betegségek terjedését. A madarak közötti agressziót és sérülésveszélyt is fokozhatja, valamint környezetszennyezést és vízminőség-romlást okoz.

Koska Hedvig szerint, ha kedveskedni akarunk a madaraknak, kenyérmorzsák helyett inkább itatótálakat helyezzünk el a szabadban, a nyári meleg időben ugyanis kulcsfontosságú, hogy friss vízhez juthassanak. Az itatókat ráadásul nemcsak ivásra, hanem fürdésre is használhatják, ezért egész évben szükség lehet rá.

Kapcsolódó
Járványhoz vezethet a vízimadarak etetése
vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, és az emberek számára is veszélyes kórokozók terjedését segítheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik