Tudomány

Pasztőrözött tejben mutatták ki a H5N1-et

Alena Frolova / Getty Images
Alena Frolova / Getty Images

A H5N1 madárinfluenzát mutatták ki pasztőrözött tejben az Egyesült Államokban – írja az IFLScience. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szerint a mintákban talált vírusrészecskék inaktívak, nem veszélyesek a fogyasztókra.

A kórokozót idén mutatták ki elsőként tejelő tehenekben, éppen az Egyesült Államokban. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint március vége óta nyolc államban legalább 33 példánynál detektálták a vírust, amely egy mezőgazdasági dolgozót is megfertőzött. A páciens enyhe tüneteket produkált.

A szakértők az utóbbi időkben a boltokban lévő tejet kezdték el vizsgálni. Múlt héten a WHO jelentett be, hogy a fertőzött tehenekből származó nyerstej-mintákban igen magas koncentrációjú vírust észleltek. Ez nem feltétlenül meglepő, mivel a pasztőrözetlen tej mindenféle baktériumot és vírust tartalmazhat.

Az FDA a közelmúltban pasztőrözött tejben is felfedezte a H5N1-et. Azt nem árulták el, hogy hány minta lett pozitív, ahogy azt sem, hogy honnan származott a tej.

A szakértők szerint a pasztőrözés valószínűleg inaktiválja a vírust, de az eljárás feltételezhetően nem távolítja el a vírusrészecskéket.

Az FDA-nál úgy vélik, a kereskedelmi tejellátás biztonságos.

Hőérzékeny vírusként a H5N1-et a szokásos pasztőrözési eljárásokkal elvileg inaktívvá lehet tenni. A teheneket megfertőző madárinfluenza azonban újszerű probléma, és egyelőre nem állnak rendelkezésre olyan tanulmányok, amelyek a szarvasmarhatej pasztörizálásának H5N1-re gyakorolt hatásait vizsgálják.

Az FDA és partnerei továbbra is azon dolgoznak, hogy a tejtermelés minden fázisában felmérjék a vírus potenciális jelenlétét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik