Tudomány zöldövezet

Veszélybe került egy elképesztően ritka állat

NOAA Fisheries via AP
NOAA Fisheries via AP

Kötélbe gabalyodott egy északi simabálna New England partjainak közelében – írja a The Guardian. Az eset tovább rontja a súlyosan veszélyeztetett faj túlélési esélyeit.

A kötélbe gabalyodott példányt szerdán vették észre 80 kilométerre Rhode Island egyik szigetétől. A parttól való nagy távolság egyelőre lehetetlenné tette, hogy a mentőszervezetek segítsenek az állaton, de igyekeznek szemmel tartani őt, és akcióba lépni, amint lehetőségük nyílik rá.Az északi simabálnákból (Eubalaena glacialis) a becséles szerint mára kevesebb mint 360 példány él, és veszélyezteti őket a hajóforgalom, valamint a halászat is.

A szakértők ebben az évben már több északi simabálna pusztulásáról is értesültek, emiatt pedig attól félnek, hogy a kihalás felé közeledhet a faj. Egyedszámuk azért csökkent le ilyen drasztikusan, mert egykor nagy számban vadászták őket. Most már évtizedek óta védettek, ennek ellenére viszont nem tudtak újra elszaporodni.

Kapcsolódó
Hatalmas tetemet sodort partra a tenger
A test egy nagyon ritka állaté, amelyből már csak kevesebb mint 350 példány létezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik