A Hitler-kutatások egyik leggyakrabban visszatérő kérdése, hogy az első világháború előtti, nélkülözésektől és csalódásoktól terhes bécsi évek – talán másképp alakul a történelem, ha a későbbi diktátort felveszik a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára –, vagy az első világháborús vereség és összeomlás, az 1918–1919-es forradalmi időszak tette-e a mélyebb hatást Hitler személyiségére és politikai nézeteire.
John Lukacs A történelmi Hitler című, 1997-es historiográfiai kötetében inkább az utóbbira hajlik, és van egy koronatanúja, maga Adolf Hitler, aki a Mein Kampf első, önéletrajzi kötetét azzal zárja, hogy 1919-ben, világháborús veteránként és ismeretlen káplárként Münchenbe érkezik, és ha nem is teljesen arról dönt, hogy gazember lesz, de:
Elhatároztam, hogy politikus leszek.
Felfedezte magában a képességet és akaratot
Mindezt egy amolyan „vak voltam, most látok” élmény előzte meg: 1918 októberében gáztámadás érte a fronton, átmenetileg a látását is elvesztette, és miközben kórházban feküdt, Németország elvesztette a világháborút. A váratlannak érzett összeomlásra Hitler is a „tőrdöfés-elméletben” talált magyarázatot, miszerint a „zsidók” szúrták hátba a hősiesen harcoló – osztrákként: választott – hazáját. Majd 1919 tavaszán, a müncheni Bajor Tanácsköztársaság idején igazán lángra lobbant az antiszemitizmusa.
A fenyegető „judeobolsevizmusról” szóló összeesküvés-elmélet hatása alá került, amit 1919 júniusától a hadsereg propagandistájaként maga is hirdetni kezdett (hadd ajánljuk ehhez a Max című 2002-es filmet, amely bizonyára kedves a „mi lett volna, ha” kérdésért rajongó Niall Ferguson történésznek is).
Szónoklatai telibe találták az éhes veteránokat és a söröző elégedetlenkedőket. „Miután rájött, hogy beszédeivel hatni tud az emberekre, felfedezte magában azt a képességet (és akaratot) is, hogy befolyásolja őket, méghozzá nemcsak pillanatokra, hanem tartósan – ebben állt az ő valóban politikusi tehetsége” – fogalmazta meg John Lukacs. Hitler belépett Anton Drexler Német Munkáspártjába, amelyből az immáron általa vezetett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt is kinőtt.
Nagypolgárokat, főleg gazdag, idős úrhölgyeket is megnyert radikális politikai céljainak az enyhén szólva nem túl előnyös kinézetű, de szuggesztív politikus, akit előbb gyámolítani, majd támogatni kezdtek, noha zsákként lötyögött rajta a zakója. Még nem egyenruhát hordott, de már kefebajuszt viselt, amit ekkoriban épp a szupersztár Chaplin tett világszerte ismertté (és az 1940-es A diktátor című filmjében nemes bosszút is állt a bajusza kompromittálásáért).
Sörpuccs és börtön
Hitler azonban nem viccelt, fordított Néróként a politikai ambíciói felülkerekedtek a művészieken, de kezdetben túl türelmetlen volt. 1923. november 8-án az úgynevezett „sörpuccsal” igyekezett átvenni a hatalmat, ennek kudarca véget is vethetett volna a politikai karrierjének, de nem így lett. Hazaárulás vádjával indítottak eljárást ellene, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatták volna. Ám egy szélsőjobboldali nézeteiről ismert bíró, Georg Neithardt vezette a tárgyalást, aki megengedte, hogy Hitler gyakorlatilag szószékként használja a bíróságot, ahol szabadon hirdethette nemzetiszocialista nézeteit, amelyek ekképp nagy sajtónyilvánosságot kaptak.
A „Hitler és társai” elleni perben végül 1924. április 1-jén öt év várfogságra ítélték a pártvezetőt, a mozgalmához csatlakozó, lecsúszott első világháborús katonai vezetőt, Erich Ludendorffot pedig egyenesen felmentették. Utóbbi ezt felháborodással fogadta, miképp arról a Nemzeti Újság tudósítója is beszámolt a fajvédő lap április 2-i számában: „Az ítéletnek Ludendorffra vonatkozó részét a tábornok látható indulatossággal fogadta. Mikor az ítélet elhangzott, Ludendorff felállt és így szólt:
A felmentő ítélet olyan szégyen, amely megsérti egyenruhámat és rendjeleimet!
Ezekre a szavakra a közönség felállva tapsviharban tört ki, és Heil Ludendorff kiáltásokra fakadt.
A perrel országos ismertséget szerző Hitler a landbsbergi börtönben diktálta le párttársának, Rudolf Hessnek a Mein Kampfot, özönlöttek hozzá a rajongó levelek, és tisztelőit is fogadhatta – de nem sokáig. Alig fél év múlva eltörölték a büntetéséből még hátralévő éveket, és szabadulhatott.
A cikk szerzője Csunderlik Péter történész.
