Az emberi tevékenység hatására bolygónk drasztikusan megváltozik: nő a globális átlaghőmérséklet, egyes régiók kiszáradnak, más térségek víz alá kerülnek, műanyag áramlik a környezetbe, élőhelyek pusztulnak el. Az átalakulások azonban nem egységesek, akadnak területek, ahol lassabban, máshol jóval gyorsabban mennek végbe.
Mióta az első emberek mintegy 200 éve elérték a földrészt, a jeges kontinens felfoghatatlan mértékű olvadást tapasztalt, miközben egyre zöldebbé vált, ahogy a hőmérséklet emelkedésével terjedni kezdett a vegetáció.
A Déli-sarkvidék egyelőre a klímaváltozás által egyik leginkább sújtott régió, az egyik leggyorsabban melegedő térség az egész Földön. A helyi jégtömegek zsugorodása beláthatatlan következményekkel jár, alapjaiban változtatja meg az ökoszisztémákat, megemeli a globális tengerszintet, befolyásolja az óceáni áramlatokat, ráadásul az éghajlati átalakulást is fokozza a permafrosztból felszabaduló gázok, valamint a napsugárzást visszaverő fehér felszín csökkenése révén.
Nem csoda, hogy az Antarktisz a klímavizsgálatok kiemelt terepe: a szélsőséges környezet dacára a kontinensen napjainkban nagyjából 30 nemzet képviselteti magát több mint 80 kutatóállomással. A jeges régió békés, tudományos célú felhasználásának alapjait még a hidegháború alatt, az 1959-ben megkötött Antarktisz-egyezmény rendszerével (Antarctic Treaty System, azaz ATS) fektették le.
Az ATS megszületése óta a globális felmelegedés megértése még égetőbb feladat lett, mégis, az utóbbi időszakban mintha a nemzetközi antarktiszi béke kezdene törékennyé válni.
Az egyezmény tagjai most különösen figyelemmel kísérik Kína antarktiszi aktivitását, mivel az ázsiai ország a jelek alapján komolyabb, hosszú távú terveket sző a kontinensen. Kérdés, hogy a folyamat miként hat majd a hat évtizedes sarkvidéki megállapodásra, illetve Peking előrenyomulásának lesznek-e súlyosabb nemzetközi következményei.
Fokozódó jelenlét
Kína hosszú egyeztetést követően 1983-ban csatlakozott az ATS-hez, majd 1985 és 2014 között négy létesítményt alakított ki a Déli-sarkvidéken. 2018-ban aztán egy újabb bázis kiépítésébe vágott bele, ezúttal a csendes-óceáni szektorban, ahol korábban nem volt jelen.
A projekt a koronavírus-járvány miatt egy időre leállt, majd 2023 tavaszán a washingtoni székhelyű Center for Strategic and International Studies (CSIS) műholdfelvételek alapján bejelentette, hogy az építkezés folytatódott a Ross-tenger partján, a kelet-antarktiszi Inexpressible Islanden. Az akkor bemutatott képeken támogató létesítmények, ideiglenes építmények, egy helikopter-leszálló és egy nagyobb főépület alapjai voltak láthatók. A CSIS úgy becsülte, hogy a mintegy 5200 négyzetméteres Csinling állomást 2024-ben adhatják át – a jóslat utóbb igaznak bizonyult.
A 40. kínai antarktiszi expedíció 2023 őszén indult el, az öt hónapos misszióhoz több mint 460 kutató, két jégtörő, egy teherhajó és egy repülőgép csatlakozott, a legfőbb célkitűzés az új bázis felhúzása volt. A küldetés az ázsiai ország történetének eddigi legnagyobb antarktiszi expedíciója.
A csapat december közepén érkezett meg a helyszínre, ahol 60 nap alatt befejezték a kirakodási és telepítési munkálatokat. A szakértők emellett tudományos vizsgálatokba is belevágtak, jelenleg többek között biológiai, vízi, légköri és szennyezési adatokat gyűjtenek, emellett a jég változásait is megfigyelik.
A munkát nemzetközi partnerek, így Belgium, Ausztrália és Japán is támogatja. A legfőbb feladatot az állomás létrehozásával a csapat már teljesítette, de az expedíció még messze nem ért véget, a szakértők előreláthatóan csak 2024 áprilisában térhetnek haza.
Egész évben üzemelni fog
Peking 2024 februárjában számolt be, hogy az Ausztráliától és Új-Zélandtól délre fekvő új létesítménye megkezdte a működését. A tervek alapján a bázison egész évben lesz személyzet, télen 30, a nyári hónapokban pedig akár 80 szakember is dolgozhat a helyszínen. Kínának eddig két olyan sarkvidéki állomása volt, amelyek az év minden napján üzemeltek, az új létesítmény elhelyezkedése és folyamatos működése miatt ugyanakkor nagyban növelheti a térség hozzáférhetőségét.
Az Inexpressible Island köves partja antarktiszi mércével egyébként nincs messze a Ross-sziget déli csúcsán álló McMurdótól, légvonalban nagyjából 320 kilométer választja el a két létesítményt.
Kínától nem szokatlan, hogy titkolózzon tudományos projektjei kapcsán, a Csinling állomás esetében viszont – épp az ATS támasztotta elvárások miatt – viszonylag sok részletet megosztottak. Szun Bo, az új állomás építéséért felelős Kínai Sarkkutató Intézet vezetője a 40. expedíció indulásakor elárulta, hogy multidiszciplináris kutatómunka folyik majd a helyszínen, többek között a légkört, a tengert és az ökoszisztémát fogják tanulmányozni itt.
Vang Venbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője a napokban azt emelte ki, hogy a létesítmény az Antarktiszra vonatkozó nemzetközi szabályokkal összhangban épült. Venbin szerint az állomás nagyban hozzájárul majd a régióval kapcsolatos tudás bővítéséhez.
Ennek ellenére sokan kételyeket fogalmaztak meg a projekttel kapcsolatban, több kormány és elemző pedig aggódva figyelte a fejlesztést, illetve Kína egyéb déli-sarkvidéki tevékenységeit.
Hírszerzési célokat szolgálhat
A bázis létrehozása az elmúlt évtizedben Kína legjelentősebb antarktiszi projektje volt, egyelőre azonban a tudományos vetület a nyugati sajtóban kevésbé hangsúlyos. Ennek oka az, hogy éppen egy olyan időszakban épült fel, amikor a nyugati világ,
Noha Amerika déli-sarkvidéki jelenléte továbbra is sokkal komolyabb, mint Kínáé, az ázsiai ország tevékenysége gyors ütemben élénkül. A folyamat a bolygó túlsó oldalán is megfigyelhető, Peking Moszkvához hasonlóan az Északi-sarkvidéken is igyekszik előretörni, próbál új hajózási útvonalakat megnyitni.
A CSIS tavaly arról cikkezett, hogy a Csinling állomáshoz egy földi műholdvevő is tartozik majd, és ezt más források is megerősítették. Egy ilyen vevő elvileg nagyban megkönnyítheti a tudományos kommunikációt, csakhogy akár a hírszerzés számára is hasznos lehet. A kémkedés a feltételezések alapján elsősorban a „közeli” Ausztráliát és Új-Zélandot érintheti, de a rendszerrel elvileg más országok kommunikációját is lehallgathatják.
A hivatalos kommunikáció szerint a helyszínen mindent az Antarktisz-egyezménnyel összhangban végeznek, és kifejezetten nemzetközi tudományos kooperációra törekednek. Ezt erősítette meg Tony Press, az ausztrál kormányhoz tartozó Ausztrál Antarktiszi Osztály korábbi igazgatója, aki szerint a 2020-as, helyszíni vizsgálatuk alapján az állomás megfelelt az alapvető előírásoknak.
Elizabeth Buchanan, az Ausztrál Nemzeti Egyetem biztonságpolitikai szakértője az ABC-nek azonban arról beszélt, hogy a kínai kormány lenyűgöző ügyességgel képes hosszú távon tervezni. A kutató elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkező 20 évben a Csinling állomást valóban csak nemzetközi vizsgálatokra fogják felhasználni, hogy aztán szükség esetén hirtelen a harcászatban vethessék be.
Stratégiailag kiemelt helyszín
Anne-Marie Brady, a Canterbury Egyetem munkatársa szerint érdemes kiemelni: korábban többször előfordult már, hogy Kína nem jelentette be, amikor katonai személyzetet vont be antarktiszi küldetésekbe. Ez önmagában gyanakvásra adhat okot.
A szakember hozzátette, Peking egyre növekvő számú, kettős felhasználású sarkvidéki vevőállomásai nagyban támogatják a GPS kínai megfelelője, a BeiDou navigációs rendszer pontosságának javítását. Az állomások a polgári felhasználás mellett többek között a potenciális precíziós rakétacsapások megzavarásában jelenthetnek segítséget.
Az új bázis stratégiai szempontból igen kedvező helyen van, antarktiszi értelemben könnyedén megközelíthető, a környéken a Ross-tenger az év nagy részében jégmentes. A létesítmény ráadásul a sarkvidék egy olyan régiójában található, ahol korábban nem állt kínai állomás, így különösen értékes lehet Peking számára.
A tágabb értelemben vett antarktiszi jelenlét emellett a csendes-óceáni hajózási útvonalak miatt is fontos lehet. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Panama- és a Szuezi-csatornán egyre több a – részben a klímaváltozás – okozta kihívás, az aszályok miatt például előfordul, hogy csökkenteni kell a forgalmat.
Népszerű alternatívának számít a Dél-Amerika és a déli-sarki kínai Csang Cseng állomás között található Drake-átjáró. Peking az Antarktisz mellett az utóbbi tíz évben Chile és Argentína egyes részein is olyan infrastruktúrákat épített ki, amelyek hozzájárulhatnak az átjáró ellenőrzéséhez, Buchanan szerint ezekkel, valamint hajókkal akár el is vághatják, blokkolhatják az útvonalat.
Harc a nyersanyagokért
A Déli-sarkvidék a stratégiai mellett komoly gazdasági potenciállal is bír. Daniel Bray, a La Trobe Egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős szakértője szerint a Dél-kínai-tenger tengeri erőforrásaiért folytatott verseny erősödésével Kína az Antarktisznál folytatott halászatból is tőkét kovácsolhat.
Peking láthatóan nagyon is nyit az Déli-sarkvidék felé, az új bázis mellett ezt bizonyítja, hogy sorra fejleszti a jégtörőit.
A kínai hajók számára viszonylag egyszerű eljutni a déli kontinens vizeire, ahol aztán többek között krillt foghatnak – ezen rákok az óceáni táplálékpiramis sarokkövei. Az ázsiai ország egyre erősíti halászati aktivitását a régióban, ami sok természetvédőt és kutatót nyugtalansággal tölt el, az ellenőrzés és a túlhalászat kérdésének nemzetközi megvitatása ugyanakkor jellemzően akadályokba ütközik.
Elképzelhető továbbá, hogy az ázsiai ország a lépéseivel a Déli-sarkvidék ásványkincseiért, erőforrásaiért,
Az Antarktisz gazdasági értelemben rengeteg lehetőséggel kecsegtet, a térség hatalmas mennyiségű ásványi anyagot, szénhidrogént, olajat, gázt rejt, ráadásul a Föld édesvízkészletének 70 százaléka is itt van elzárva. Utóbbi a jövőben, a szárazságok erősödésének korában különösen fontos szempont lehet.
Nem zárható ki, hogy a folytatódó felmelegedés, így az olvadás következtében tovább javul a földrész hozzáférhetősége, és az egyes államok egyre inkább érdekeltté válnak az Antarktisz-egyezmény megszüntetésében – ennek nyomán pedig versenyfutás indulhat a kontinensen. Peking előrelátó képességét ismerve a rivalizálásban valószínűleg nem szeretne komolyabb hátránnyal a rajtvonalhoz állni.
Nem marad békés régió
A nyugati országok közül talán az Egyesült Államok figyeli a legnagyobb gyanakvással Peking sarkvidéki törekvéseit. A két ország között eleve igen feszült a helyzet, amit még az űrben is érezni lehet, egyes történések, így a 2023. februári kémballon-saga pedig azt bizonyítja, hogy Washington félelmei egyáltalán nem alaptalanok.
Egy 2022-es Pentagon-jelentés alapján Kína fejlődő antarktiszi infrastruktúrája valószínűleg részben a természeti erőforrásokra és a tengeri hozzáférhetőségre vonatkozó jövőbeli igényeinek megerősítését szolgálja. A program emellett a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg képességeinek javítására irányulhat.
Noha a második világháborúban erősödött a nemzetközi verseny a földrészért, még ekkor sem zajlottak harcok a területén.
Az Antarktisz-egyezmény évtizedekre megerősítette a békét, nem zárható ki ugyanakkor, hogy a klimatikus átalakulás korában a kontinens új konfliktusok terepévé válik majd.
