Magyar kutatók egereken végeztek kísérleteket azzal a céllal, hogy kimutassák, mi történik az agy memóriaközpontjában, amikor megijesztenek, derül ki a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (HUN-REN KOKI) közleményéből. A Nature Communications folyóiratban megjelent kutatás bemutatja, milyen mintázatok alakulnak ki ijesztő ingerek hatására, illetve vannak-e olyan neuronális válaszok, amelyek kifejezetten kellemetlen vagy félelemkeltő ingereket kódolnak.
Mivel a hippokampusz fősejtjeinek, más néven piramissejtjeinek 30-50 százaléka „helysejt” — helyfüggő aktivitást mutat —, a kísérletekben a helyfüggést el kellett választani a kellemetlen ingerre adott választól. A kutatók ezért az averzív ingerként alkalmazott levegőlöketet több pozícióban adták az egereknek, és eközben egyszerre több tucat, néha pedig több mint száz neuron aktivitását monitorozták.
Ezeknek a neuronoknak egy része nemcsak a kellemetlen inger hatására mutatott aktivitást, de követte is az ingert, az állat pozíciójára azonban nem volt érzékeny. A kellemetlen ingerrel megegyező helyen aktív helysejtek azonban csökkentették aktivitásukat, illetve helymezőjük „elvándorolt”, más helyhez kapcsolódóan kezdtek tüzelni.
A Varga Viktor vezette kutatócsoport jelezte, hogy az agyban a neuronok nem egyenként, hanem egymással összehangoltan kódolják az információt. Hasonlóan történik ez a kellemetlen ingerek kódolásakor is. Az erre érzékeny neuronok hajlamosak voltak együtt aktiválódni, meglepő módon már az első kellemetlen inger megjelenése előtt. Ez arra utal, hogy a hippokampusz egyes neuronjai olyan együttes ingerekre – például intenzív hang- és fényhatásra – érzékenyek, amelyek valamilyen fenyegető esemény bekövetkeztét jelzik.
A hippokampusz helysejtjeinek összehangolt aktivitásából dekódolható az állat pozíciója. A kutatók azonban kíváncsiak voltak, hogyan torzul el a helykód az averzív inger hatására, és éppen itt érte őket a legnagyobb meglepetés. A félelemkeltő esemény hatására ugyanis a kód eltorzul, és többé már nem a kellemetlen inger megjelenésének aktuális helyét, hanem a jutalom helyét reprezentálja.
A fenti felfedezések több kérdést is felvetnek. Felmerül például, hogy vajon a félelmetes eseményeket kódoló neuronok tulajdonságait, kapcsolatait megismerve lehetséges-e befolyásolni működésüket? Mi történik, ha megakadályozzuk aktiválódásukat? Vajon képesek lehetünk-e a negatív emléknyomok elraktározását befolyásolni, esetleg megakadályozni? Meg lehet-e így előzni a traumatikus eseményeket követően előforduló mentális zavarok kialakulását, és vajon felülírhatók-e a már kialakult kóros állapotok? Erre keresik a választ a későbbiekben a kutatók.
