IV. Károly 102 éve, 1921. október 20-án másodszor kísérelte meg a magyar trón visszaszerzését, immár fegyveres erővel. Aznap este felesége, Zita királyné társaságában érkezett repülőgéppel a nyugati határ közelében található Dénesfára – írja a Múlt-kor.
Király nélküli királyság
Az első világháború végén összeomlott a vesztes Osztrák–Magyar Monarchia, így az 1916-ban megkoronázott Habsburg Károly (I. Károly néven osztrák császár, IV. Károlyként magyar király) 1918. november 11-én felfüggesztette osztrák császári, 13-án pedig magyar királyi jogainak gyakorlását.
November 16-án kikiáltották a „független és önálló magyar népköztársaságot”, amelyet 1919. március 21-én a 133 napig fennálló tanácsköztársaság követett. A következő évben az ellenforradalmi rendszer nemzetgyűlése az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzói tisztséget, megalapozva a király nélküli királyság intézményét. A pozícióra 1920. március 1-jén Horthy Miklóst választották meg. Lépését hallgatólagosan támogatta Aristide Briand francia miniszterelnök, és az exuralkodó bízhatott az erős magyarországi legitimista mozgalomban is, de hamar világossá vált, hogy Horthy nem hajlandó átadni a hatalmat.
A Monarchia utódállamai részleges mozgósítást rendeltek el, hiszen Károly nem írta alá a trianoni békeszerződést, így uralkodói és öröklési jogokat támaszthatott volna az 1914-ben még Magyarországhoz tartozó területekre. 1921. április 3-án a nagyhatalmak közös jegyzékben szögezték le, hogy nem tűrik el a Habsburg-restaurációt, így Károly április 6-án elhagyta Magyarországot, ezzel pedig véget ért az első, úgynevezett húsvéti királypuccs.
Fegyveres erőkkel indult a trónért
Károly 1921 őszén tett másodszor kísérletet a visszatérésre. 1921. október 20-án este felesége társaságában repülőgéppel érkezett Dénesfára, másnap a helyőrség felesküdött rá, ő pedig Rakovszky Istvánt kormányfőnek nevezte ki. Károly 22-én vonattal indult Budapestre, az alig négyórás utat két nap alatt tette meg: szerelvénye több állomáson is megállt, ahol a katonai helyőrségek és a polgári vezetők hűségesküt tettek neki.
Az antant tiltakozása most sem maradt el, az utódállamok pedig casus bellinek minősítették az uralkodó megjelenését. Mint kiderült, a hadsereg és a polgárság java része Horthyt támogatta, és nem álltak Károly mellé a szabad királyválasztó áramlat tagjai sem.
Károlyt másnap fogolyként Tihanyba vitték, mivel a trónról továbbra sem volt hajlandó lemondani, november 1-jén átadták az antant megbízottjainak, akik családjával együtt a távoli Madeira szigetére szállították. Károly itt halt meg 1922. április 1-jén. A nemzetgyűlés 1921. november 6-án 1707 és 1849 után harmadszor is kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta.
