Tudomány zöldövezet

Szarvason lovagló majmot fotóztak

Ritka természeti jelenetet sikerült megörökítenie egy japán fotósnak – írja az Insider. A felvételen egy makákó látható, amint egy szarvas hátán lovagol.

Ohsima Acujuki a japán Jakusima szigetén készítette el képét. A fotón egy japán makákó és egy szikaszarvas szerepel, a majom egy fát használt ugródeszkaként, hogy elérje a patást.

Szakértők már korábban is megfigyeltek hasonló viselkedést makákóknál.

Ohsima szerint a példányok esetenként puszta szórakozásból ülik meg a szarvasokat.

A két faj egyébként gyakran lép interakcióba, és kifejezetten hasznosak egymás számára. A szarvasok elfogyasztják a makákók által eldobált terméseket, a majmok pedig a növényevők élősködőiből esznek. Ezek eltávolításával ráadásul meg is tisztítják a patásokat.

Az interakciók ugyanakkor néha egészen furcsa formát ölthetnek. Korábban például fajok közötti párosodást is dokumentáltak ezeknél az állatoknál.

Ohsima felvételével egyébként a Londoni Természettudományis Múzeum neves, természetfotósoknak rendezett éves versenyére nevezett. A kép egyike a pályázat 16 kiemelt felvételének.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WildlifePhotographerOfTheYear (@nhm_wpy) által megosztott bejegyzés

Az idei verseny zsűrijének 95 ország közel 50 ezer fotósának pályaműveit kellett átválogatnia, egyelőre száz képet választottak ki, amelyeket október 13-ától lehet Londonban megtekinteni. Az 59. verseny győzteseit október 10-én mutatják be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik