Tudomány zöldövezet

Bécs most egy nagy kísérlet az emberiség számára

Thomas Kronsteiner / Getty Images
Thomas Kronsteiner / Getty Images
Bécset gyakran választják a világ legélhetőbb városának, a globális felmelegedés azonban az osztrák fővárost sem kíméli. A döntéshozók komoly tervvel álltak elő: a cél az ökológiai lábnyom csökkentése mellett a változó körülményekhez való alkalmazkodás. Bécs klímavédelmi szempontból most egy óriási kísérletnek fogható fel, amelyből a világ más régiói is tanulhatnak.

Magyarországról gyakran tekintenek irigykedve nyugati szomszédunkra, ebben pedig az osztrák fővárosnak is komoly szerepe van: Bécs az elmúlt években rendre első helyen végez a különböző szervezetek által összeállított, a világ legélhetőbb városait rangsoroló listákon. A világ többi nagyvárosához képest kimagaslóan jó az életminőség, a közlekedés, az egészségügyi ellátás, az oktatás, az infrastruktúra, a politikai, gazdasági és társadalmi környezet, rengeteg a zöldterület, ráadásul kulturális és szabadidős lehetőségek is bőven akadnak.

A világ legélhetőbb városa ugyanakkor megannyi régióhoz hasonlóan komoly veszélyben van: a klímaváltozás Bécset sem kíméli.

A hőmérséklet emelkedését a városi hőszigetjelenség csak fokozza, miközben a csapadékminták megváltoznak, a vízkészletek egyre apadnak, sűrűsödnek és erősödnek az extrém időjárási események, a környezet hanyatlása pedig a várost kiszolgáló mezőgazdaságot is fenyegeti.

A bécsi városvezetés ugyanakkor nem akarja tétlenül nézni az átalakulásokat, és határozott terveket fogalmazott meg az ellenállóság és a fenntarthatóság érdekében. A törekvések, úgy tűnik, nem hiábavalók, a település évek óta az éghajlatváltozás elleni küzdelem élmezőnyéhez tartozik. Mivel Bécs számára gyakorlatilag minden lehetőség adott az alkalmazkodáshoz, törekvései fontos tanulságul szolgálhatnak más városoknak, köztük Budapestnek.

A ViennaUP’23 keretében megrendezett Smart City SuMMit 2023-on jártunk, hogy megtudjuk, miként akar Bécs a világ legélhetőbb városa maradni a globális felmelegedés korában.

Karin Hackl / Vienna Business Agency Bécsi látkép.

A közösség a fókuszban

Az osztrák fővárosban az éghajlati átalakulás kérdését régóta komolyan veszik, az első klímavédelmi tervet 1999-ben mutatta be a város, 2014-ben pedig már egy okosvárostervvel is előálltak. Az újabb fordulópont 2022 januárjában jött el, ekkor ismertették az új klímastratégiát.

A bécsi hagyományokhoz híven az átállás során a közösség igényeit, érdekeit is igyekeznek szem előtt tartani. Jürgen Czernohorszky bécsi klímaügyi tanácsos szerint, amennyiben a jövő megoldásaira gondolunk, a többség valamilyen technológiára, például a mesterséges intelligenciára asszociál.

A jobb jövő elérése azonban azt jelenti, hogy mindenki számára jobb életminőséget kell biztosítani

– mondta a Smart City SuMMiton.

Magyarországról nézve szinte hihetetlennek tűnik, hogy a problémamegoldásba a lakosságot is bevonják, a bécsi döntéshozók viszont éppen úgy látják: nem lehet hatékonyan orvosolni az új kihívásokat a közösség támogatása nélkül. Ahhoz pedig, hogy egy-egy intézkedés igazán hatásos legyen, nem elég megértetni a polgárokkal az adott lépés szükségességét, hanem érdekeltté is kell tenni az embereket a változásban.

A város amellett, hogy oktatási programokkal igyekszik bevonni a lakosait és a vállalkozásait, anyagi támogatást is ad a fenntartható megoldásokra. Bécsben többek között a közösségi kerteket, a helyi piacokat és a városi gazdálkodást, az ingatlanok energetikai korszerűsítését, valamint az egyéni és szervezeti fenntartható kezdeményezéseket is segítik.

2040-re érnék el a klímasemlegességet

Mivel a klímaváltozáshoz való adaptáció eszközei nem mindenki számára adottak, már csak ezért is fontos az intézkedések középpontjába az embereket helyezni. „A klímapolitika sok szempontból kapcsolódik a társadalmi igazságossághoz” – emelte ki Czernohorszky.

Bécsnek a tervek szerint 2040-re kellene klímasemlegessé válnia. Összehasonlításképp: a 2018-ban kiadott budapesti éghajlati stratégiában még nem szerepelt konkrét céldátum a semlegesség elérésére, igaz, Magyarország kormánya korábban ígéretet tett rá, hogy 2050-re hazánk eléri a nettó zéró kibocsátást.

A cél megvalósításához az egykori császárváros egy rendkívül sokoldalú megközelítést alkalmaz. A körforgásos gazdaság mellett a zöldterületek arányának növelésével, megfizethető lakóhelyek és kényelmes, fenntartható közlekedés biztosításával, illetve az energiahasználat megreformálásával próbálnák érvényesíteni a stratégiát, a törekvésekbe pedig az innováció eredményeit, az okosvárost és a digitalizációs megközelítést is bevonnák.

Klaus Titzer / APA / AFP A demonstrálók részt vesznek a „Fridays for Future” globális klímasztrájkon Bécsben, Ausztriában, 2022. szeptember 23-án.

Noha a 2040-es cél igen közelinek tűnik, nem lehetetlen a vállalkozás. Az átállásnak ráadásul komoly lendületet adott az ukrajnai háború, pontosabban az Oroszországgal szembeni európai fellépés: immár nagyon komoly, kézzelfogható politikai és gazdasági érdek is fűződik a fosszilis energiafüggőségről való lemondáshoz.

600 ezerről nulla

Az egyik első és egyben legfontosabb lépés a város fűtési működésének gyökeres átalakítása.

Bécsben jelenleg mintegy 600 ezer háztartást fűtenek gázzal, 2040-re ezekbe mind alternatív fűtési megoldásokat vezetnének be.

A város óriási, világviszonylatban is kimagasló távhűtési rendszerét is modernizálnák: a hőigényt jelenleg 40 százalékban fedezik távhővel, ezt az arányt 56 százalékra emelnék, a hálózatot pedig teljes egészében klímasemlegessé fejlesztenék.

A fosszilis energiahordozók használatának drasztikus csökkentése mellett fontos célkitűzés, hogy az új energiamix minél sokszínűbb legyen, ez ugyanis tovább növeli az ellenállóságot. Mivel a városnak megvannak a maga térbeli korlátai, a legkézenfekvőbb, ha az otthonokat, középületeket és szabad tereket egyaránt bevonják az energiatermelésbe, napelemeket, szélturbinákat és egyéb zöld technológiákat telepítenek a felhasználható felületekre. Az alternatív technológiák terjedését különböző programokkal serkentik, amelyekbe a lakosság mellett a vállalkozásokat is bevonják.

Bécs az épületek energiahatékonyságára is komoly hangsúlyt fektetne. A rezsicsökkentés rendszerének átalakítása óta Magyarországon is sokan megtapasztalhatták, hogy az otthonok rossz hőszigetelése elképesztő energiapazarlással jár, ami nemcsak a pénztárcának, de a környezetnek is igen rosszat tesz, hiszen több hőre van szükség az optimális hőmérséklet eléréséhez.

A város éppen ezért támogatja az energiatakarékos épületek tervezését, a felújításokat, a középületekben pedig szintén fokozza az energiahatékonyságot. Mivel az átgondoltabb hűtés és fűtés révén mérséklődik az energiaigény, ily módon a rendszer kiszolgáltatottsága is csökkenthető.

Autók helyett biciklik

Az intézkedések következő nagyobb csokra a közlekedésre vonatkozik, itt a fő feladat az autóforgalom drasztikus mérséklése. Az autókkal a fő probléma az – amellett, hogy komoly emissziót okoznak –, hogy városi környezetben egyáltalán nem hatékonyak, és jelentős torlódásokat tudnak kialakítani – ezt Budapest lakossága nap mint nap megtapasztalhatja. Éppen ezért az elektromos járművek – amelyeknek előállítása egyébként szintén komoly környezeti megterheléssel jár – nem jelenthetnek megoldást, a valódi cél az autóforgalom csökkentése lehet.

Bécsben a tömegközlekedés már most is kimagasló szinten működik, a rendszert azonban tovább bővítenék és fejlesztenék, hogy még zöldebb, még vonzóbb alternatíva legyen az autók használatával szemben. A világhírű kerékpáros-infrastruktúrát is javítják, a kerékpársávokból egy még biztonságosabb hálózatot alakítanak ki, de egyéb mikroközlekedési módszereket, így az elektromos rollerek használatát is ösztönzik.

Gardel Bertrand / Hemis / AFP

A torlódások és a légszennyezés mérséklése, valamint a közlekedésbiztonság fokozása érdekében a városközpont bizonyos területeit már most autómentes övezetekké alakították, ezek idővel akár bővülhetnek is. Ezekben a zónákban korlátozzák a személygépkocsikat, és előnyben részesítik a gyalogosokat, a kerékpárosokat, valamint a tömegközlekedést. A gyalogosforgalmat egyébként egyre több helyen támogatják szélesebb járdákkal, szigorú sebességkorlátozásokkal vagy teljesen gyalogos területekkel.

Persze az autókat nem tervezik kitiltani, az elektromos járművek terjedését például a töltési infrastruktúra kiterjesztésével segítik, és a carsharing megközelítésnek is kedveznek. A közlekedést tekintve a várostervezésnek és az innovációnak óriási szerep jut: az okosan kialakított közlekedési struktúrával többek között mérséklik a távolságokat, az okos forgalomirányítási rendszerek, így a forgalomhoz igazodó jelzőlámpák pedig optimalizálják a városi mobilitást.

Körforgást kell teremteni

A legújabb technológiák mellett Bécs a természetes megoldásokra is komoly hangsúlyt fektet a zöld infrastruktúra kiépítésével. Megannyi vizsgálat bizonyította már, hogy a városi zöld területek

  • javítják a légminőséget,
  • mérséklik a forróságot,
  • elvezetik a hirtelen lehulló csapadékot,
  • növelik a biodiverzitást,
  • miközben a közérzetet is javítják.

Ezekre az eredményekre alapozva az osztrák főváros segíti a zöld tetők, a városi, függőleges kertek, parkok és települési erdők telepítését.

A jövő szempontjából a vízgazdálkodás átalakítása is kiemelt fontosságú lesz, a bolygó sok más nagyvárosához hasonlóan Bécset is egyre inkább fenyegeti a vízkrízis, valamint a hirtelen esőzések miatti áradások. A város ezért nagy erőkkel fejleszti a szennyvízhálózatát, miközben a természetes vízmegtartó területek helyreállításába is beruház.

Végezetül a városon belüli körforgás megteremtésére is törekednek.

A modern, urbanizált területek felborult egyensúlyával korábban átfogó cikkben foglalkoztunk, Bécs a világon az elsők között igyekszik helyreállítani a saját „emésztőrendszerét”.

A körforgás lényege, hogy mérsékeljék a hulladék- és energia-felhasználást, miközben maximalizálják az újrahasznosítást. Bécs hulladékgyűjtő, tároló, válogató, komposztáló és újrahasznosító infrastruktúrája már napjainkban is kiterjedt és hatékony, a cirkuláció rendszerét ugyanakkor továbbfejlesztenék. A fenntarthatósági kritériumokat a közbeszerzésekbe is beépítenék, figyelembe véve többek között a termékek élettartamát és újrahasznosíthatóságát. A körforgásos szolgáltatások és termékek, illetve a helyi anyagok felhasználásának támogatásával a gazdasági motiváció is megteremtődik.

Bernadette Luger, a bécsi építőipari ágazat erőforrás-megtakarítással és fenntarthatósággal foglalkozó koordinációs egységének vezetője szerint az építőipart tekintve különösen fontos lenne a zöld fordulat.

Az építőipar a környezetből kinyert erőforrások 50 százalékáért felelős

– emelte ki a Smart City SuMMiton. A számos megoldás mellett Bécs többek között a lebontott épületek nyersanyagainak újrahasznosításával igyekszik csökkenteni a környezetre gyakorolt nyomást, 2040-re az épületek anyagainak legalább 70 százalékát bontásokból nyernék ki.

Viennaslide / Construction Photography / Avalon / Getty Images Tetőterasz Bécsben.

A hosszabb távú célok között szerepel továbbá az ipari szimbiózis kialakítása. A szakértők szerint a hatékonyságot nagyban növelhetné, ha a helyi vállalatok egymás hulladékait, melléktermékeit és erőforrásait felhasználva zárt láncokat alakítanának ki, amivel nemcsak a fenntarthatóságot, hanem a versenyképességet is javíthatnák.

Bécs, a nagy kísérlet

Ausztria éves átlaghőmérséklete az ipari forradalom kezdete óta közel 2 Celsius-fokkal emelkedett, miközben a szélsőséges időjárási események gyakorisága és intenzitása folyamatosan nőtt. A mintegy 1,9 millió embernek otthont adó főváros különösen érintett területnek számít.

Hogy az ambiciózus bécsi klímatervek végül miként valósulnak meg, illetve a város a későbbiekben is annyira élhető marad-e, az már az elkövetkező évtizedekben kiderülhet. A település mindenesetre kivételes helyzetben van: kevés város van a bolygón, amely számára ennyire adottak az anyagi, politikai és társadalmi lehetőségek a klímaváltozáshoz való adaptációra, a lokális igények kielégítésére.

Bécs most egy nagy kísérlet az emberiség számára, az itteni kudarcok és sikerek egyaránt fontos tanulságul szolgálnak, akár Magyarország, a magyar települések számára is.

Amennyiben azonban az osztrák főváros nem lesz képes megbirkózni az új, környezeti kihívásaival, az figyelmeztető jel lenne, hogy talán más területeknek sincs komoly esélyük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik