A Föld pályája a Nap körül ellipszis alakú, ami azt jelenti, hogy távolsága a csillaghoz képest az év során változik. Egy adott évben a Föld kétszer is áthalad egy-egy különleges ponton: az egyik az aphélium, amikor legtávolabb, a perihélium pedig, amikor a legközelebb van a Naphoz – írja az Időkép.hu.
Ez mintegy 5 millió kilométerrel nagyobb távolság, mint mikor napközelben vagyunk, ami minden év januárjában következik be, ugyanis olyankor csak körülbelül 147,1 millió kilométer a Nap-Föld távolság.
A távolság változása nem befolyásolja érezhetően a Föld éghajlatát vagy időjárását, vagyis nem jelenti azt, hogy ebben az időszakban hidegebb lenne. Épp ellenkezőleg, ugyanis a nyári hónapokban az északi féltekén a Nap sugarai nagyobb szögben érik el a felszínt, ezért ezek a hónapok a legmelegebbek hazánkban.