Akadnak olyan középkori források, amelyekben szerepelnek férfi és nő közötti párbajok, a legismertebb ezek közül Hans Talhoffer Fechtbuch című könyve, amely a harcművészetekről, vívásról szóló tudnivalókat foglalta össze. A gazdagon illusztrált, 1467-es könyv leírta, miként kellene összecsapni a házaspároknak:
Tudnunk kell azonban, hogy a párbaj-istenítéleteket és a párbajjal eldöntött jogi vitákat igen nagy szkepszissel szemlélték már a középkorban is. Valójában egyetlen olyan esetről sem tudunk, amikor a házastársi vitát párbajjal döntötték volna el, akadnak viszont irodalmi leírások egymással harcba szálló párokról. Egy XIII. századi vígmesében Sire Hain és Dame Anieuse arra az elhatározásra jut, hogy nézeteltérésüket csakis harccal tudják megoldani, az elnyerhető díj pedig egy nadrág. Nem sokon múlik, de végül Sire Hain kerül ki győztesen, az elbeszélő pedig arra emlékezteti a közönséget, hogy a férjnek érdemes megmutatnia feleségének, ki az úr a háznál – ha más mód nem akad, fizikai kényszert bevetve.
A középkorban egyébként ritka volt a válás, és intézése az egyházi bíróságokra tartozott. Az össze nem férő párok egyházi érvénytelenítést kezdeményezhettek, ami költséges eljárás volt, ráadásul ki kellett mutatni, hogy vérrokonság vagy impotencia miatt a házasság semmis. Még a családon belüli erőszakra sem igen reagáltak a válás jóváhagyásával a hatóságok, a különélés már valószínűbb volt: ahogy a mondás tartja, elváltak a mensa et thoro, asztaltól és ágytól.
