Tudomány zöldövezet

Teljesen kiszáradtak Velence csatornái

Alessandro Bremec / NurPhoto via AFP
Alessandro Bremec / NurPhoto via AFP

Míg néhány éve még az áradások miatt kellett aggódnia Velence lakóinak, idén már a szárazsággal szembesülhetnek az oda látogató turisták. A város csatornái az elmúlt hetekben szinte teljesen kiszáradtak, a csónakok pedig leginkább a homokon fekszenek. Ez főleg azért is jelent nagy gondot, mert Velencében a vízi közlekedés dominál.

Míg a globális felmelegedés hatására világszerte emelkedik a tengerszint, az olaszországi nagyvárosban épp ennek ellenkezője megy végbe. Ennek pedig több oka is van az Interesting Engineering szerint.

Fontos indok, hogy az észak-olaszországi folyók és tavak kiszáradtak, amely abból fakad, hogy az elmúlt egy évtizedben jelentősen, 53 százalékkal csökkent a hó mennyisége az Alpokban. Márpedig ez fontos vízforrása a tavaszi és a nyári hónapokban Olaszországnak.

Az olasz Alpok, ami az ország fontos vízkészlete, a Pó folyó medencéjét látja el vízzel. Ebben azonban jelenleg 61 százalékkal kevesebb a víz, mint az az év ezen időszakában lenni szokott. Massimiliano Pasqui klímaszakértő szerint a probléma orvosolásához 50 napon belül 500 milliméter esőnek kellene esnie az északnyugati régiókban.

Az alacsony vízszint problémája hamarosan megoldódhat: az emelkedő hőmérséklet miatt már olvad a hó a hegyekben, és csapadék is várható a következő időszakban.

Cikkünk a European Climate Foundationnel zajló együttműködésünk keretében készült. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik