Tudomány zöldövezet

Teljesen megváltozott a csernobili kutyák genetikája

Egy friss tanulmány alapján látványosan átalakult a Csernobil környékén élő kutyák genetikája a sugárzásnak való kitettség miatt – írja az IFLScience. A hírhedt atomerőmű környékén rengeteg állat él szabadon.

Amikor 1986-ban a régióból mintegy 120 ezer embert kitelepítettek, több kutya a területen maradt, ezek a példányok pedig utóbb stabil populációt alakítottak ki. A szakértők most ezt az állományt vizsgálták, hogy jobban megértsék, miként hatott rá az extrém környezet. A csapat 2017 és 2019 között begyűjtött vérmintákat elemzett, így 302 olyan egyed genetikáját analizálhatták, amelyek magánál az erőműnél, illetve annak 15-45 kilométeres körzetében élnek.

Az adatok felfedték, hogy a Csernobil közelében előforduló kutyák genetikája eltér a világ más pontjain élő társaikétól.

A kutatók úgy gondolják, ennek hátterében a generációk óta tartó sugárzás állhat.

Dimitar DILKOFF / AFP

Elaine Ostrander, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet munkatársa és a csapat tagja szerint vizsgálatuk egyik legizgalmasabb része, hogy pusztán a DNS-profil alapján meg tudják állapítani, hogy mely állatok élnek a reaktornál, valamint annak árnyékában. A génekből kirajzolódik azon kutyák története, amelyek az atomkatasztrófa után a lezárt zónában maradtak.

A legújabb felmérések alapján mintegy 800 félig elvadult példány van jelen a környéken. A kutyák bizonyos mértékig kapcsolatban állnak az emberekkel, állatorvosok például időnként felkeresik őket. A friss eredmények hozzájárulhatnak ezen különleges populáció alaposabb megismeréséhez, illetve megóvásához. A csapat azt tervezi, hogy a későbbiekben még részletesebb genetikai elemzést is elvégez majd.

Cikkünk a European Climate Foundationnel zajló együttműködésünk keretében készült. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik