Legyünk őszinték, a nyugati civilizáció elhízásra hajlamosító közegben él: inaktív életmód, egész napos ülés, félkész ételek és még sorolhatnánk. Az OGYÉI legújabb, gyermekek és felnőttek között végzett reprezentatív kutatásának eredményei szerint a felnőtt férfiak 77 százaléka, a nők 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Az evészavarok esetében három típust különböztetünk meg, ebből az egyik az úgynevezett falászavar, ami nagy fokú összefüggést mutat az elhízással. Ami érdekes, hogy a falászavarban szenvedők fele férfi, míg a többi evészavar leginkább a nőkre jellemző.
Máté 175 kiló volt két évvel ezelőtt, most pedig még egy ember beleférne abba a nadrágba, amit akkor hordott. Ha most ránézünk, el sem hinnénk, de 6 XL-es pólókat viselt. A 31 éves fiatalember egész életében túlsúllyal küzdött. Kamaszkora óta többször próbálkozott fogyókúrával, de hiába, ugyanis sosem az életmódváltás volt a lényeg, hanem a fogyókúra. Emiatt olyan étrendet kényszerített magára, amit nem tudott hosszú ideig fenntartani. A fogyókúra, ahogy a nevében is benne van, egy kúra, tehát rövid ideig tart és drasztikus. Az életmódváltás vagy a testtömegcsökkentés pedig egy hosszabb, összetettebb folyamatot takar. Máté fogyása.
- 22:56 Nem okozott gondot az újonc az AC Milannak
- 22:39 Gyorsan kipipálta a kötelezőt a magyar női kéziválogatott, jöhet a csoportrangadó
- 22:10 Pringleses dobozba végezte el a nagydolgát az ügyvéd, majd bedobta az áldozatokat segítő központhoz
- 21:59 Kovács Zoltán reagált arra, hogy Orbánnal tervezett találkozója miatt nem engedték külföldre utazni a volt ukrán elnököt
- 21:22 Sorozatban harmadszor nyert, már nincs kieső helyen a PLER kézicsapata
- 21:13 Folytatódik az öldöklő harc a La Liga élén
- 20:57 Nagelsmann: Edzettem már néhány magyart, tudom, mire képesek
- 20:56 A nap legfontosabb hírei – 2023. december 02.
- 20:51 Van egy étel, amit Gordon Ramsay soha nem rendelne egy étteremben
- 20:32 Pedagógusok Szakszervezete: A tankerületek már az átvezényléseket készítik elő
- 20:06 Egy építészeti atombomba kevés, de Bilbao feltámadásából Budapest is tanulhatna
- 19:41 Marco Rossi az Eb-sorsolásról: Arról álmodunk, hogy továbbjutunk a csoportból
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:16 Mitől szárnyalnak a kézművessörfőzdék Vietnámban?
- 19:07 A karácsonykor pazarul kidíszített házuk miatt voltak híresek, most kiderült 15 éven át jogtalanul éltek ott
- 16:13 Majdnem elgázoltak egy babakocsiban ülő gyereket a zebrán, a lábát elsodorta az autó
- 14:14 Százezrek csodálják a különösen kékszemű kislány videóját – az anya szerint nem extrém a jelenség
- 20:51 Van egy étel, amit Gordon Ramsay soha nem rendelne egy étteremben
- 14:18 Van, ahol fél méter hó esett – Németország, Ausztria, Svájc és Csehország is megszenved a hóeséssel
- 13:58 Gyászol a magyar kézilabda, meghalt Kovács Lászlóné Szűcs Judit
- 15:16 Két hónapja nincsen gáz egy tízemeletes óbudai társasházban
- 20:32 Pedagógusok Szakszervezete: A tankerületek már az átvezényléseket készítik elő
- 14:52 18 fokkal dőlt meg az országos melegrekord szombaton
- 14:15 „Halljuk, hogy bizonyos kormányzati szereplők fel akarják emelni az autópályán a sebességhatárt"
- 09:03 Orbán a főnök után a gazdasági és az informatikai vezetőt is kirúgta az Országos Kórházi Főigazgatóságon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!